Kárpátinfo hetilap


| 2021. 03. 21. – 07:07 | Kárpátalja |
A református templom külső falán 1938 óta meglévő Petőfi-emlékhelynél hosszú évtizedek óta tart megemlékezést a KMKSZ helyi alapszervezete, és a gyülekezeti közösség január elsején, Petőfi Sándor születésének emléknapján, illetve március 15-én.

Hirdetés

Kárpátalján alighanem egyedülálló településnek számít Badaló abban a tekintetben, hogy két Petőfi-emléktábla is dicsőíti a nagy költő és forradalmár egykori itt jártát. A helyi református templom külső falán 1938 óta meglévő Petőfi-emlékhelynél hosszú évtizedek óta tart megemlékezést a KMKSZ helyi alapszervezete, és a gyülekezeti közösség január elsején, Petőfi Sándor születésének emléknapján, illetve március 15-én. A járványügyi korlátozások ellenére, a Tisza-parti településen az idén sem maradt el a megemlékezés.

A vasárnapi istentiszteleten Sápi Zsolt református lelkipásztor az erre a napra kijelölt igeszakaszból (János 14, 25–31) hirdette Isten igéjét – ,,Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek”.
Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy 173. évvel ezelőtt Kossuth, Batthyány, Deák, Széchenyi, Petőfi, és a forradalom többi hőse bátran kiálltak a szabadságért, nemzetünk megmaradásáért. ,,Akkor egy egész nemzet, ma pedig a kárpátaljai magyarság folytat  sokszor elkeserítő és kilátástalan harcot anyanyelvünk használatáért, oktatásunk fennmaradásáért, jogaink gyakorlásáért. Most ráadásul egy láthatatlan ellenség, az egy éve a világra telepedő vírusjárvány is korlátoz bennünket a közösségeinkkel való kapcsolattartásban. Nem marad más fegyverünk, mint az imádság, és a Mindenhatóba tetett hit, hogy minél előbb legyőzzük ezt a kórt.”

Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze, a helyi presbitérium tagja előadásában elhangzott Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse, majd id. Sárközi Gyula, Badaló egyik legidősebb lakosa osztotta meg gondolatait az évfordulóval kapcsolatban.

A járványügyi szabályok betartásával zajló csendes megemlékezés nemzeti imánk, a himnusz eléneklésével, és a templom külső falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával ért véget.

* * *

Március 15-én, délután, a nem egészen két éve felavatott Petőfi Sándor Kulturális Központ bejáratánál lévő Petőfi-emléktáblánál tartottak megemlékezést.

Itt elsőként Sápi Zsolt lelkipásztor mondott rövid imát a forradalom hőseinek emlékére, és arról beszélt, hogy mostani világunkban különösen fontos, hogy fel merjük vállalni magyarságunkat, keresztény hitünket, hiszen ezek tartották meg nemzetünket több mint ezer éven keresztül.

Tóth Győző, a KárpátHáz civil szervezet ügyvezetője, a Beregszászi kistérség képviselőtestülee UMDSZ-frakciójának vezetője Kárpátalja egyik ,,legpetőfibb” településnek nevezte Badalót, és példaértékűnek nevezte, hogy az itt élők hosszú évtizedek óta ápolják a nagy költő és a márciusi ifjak emlékét. Mint mondta, az elmúlt években a kárpátaljai magyarság nem egy pofont volt kénytelen elviselni a megmaradásáért, de ezek a próbatételek egyszersmind meg is edzették az itt élőket.

Ezt követően Sápi Zsolt, Tóth Győző, valamint Székely József, Badaló kistérségi képviselője, illetve Veres Csilla iskolaigazgató helyezte el a megemlékezés koszorúit a Petőfi-emléktáblánál.

(felvégi)


Hirdetés

  • Kárpátalján alighanem egyedülálló településnek számít Badaló abban a tekintetben, hogy két Petőfi-emléktábla is dicsőíti a nagy költő és forradalmár egykori itt jártát.

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 11. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!