Olyan univerzális, újrafelhasználható űrhajót fog létrehozni Oroszország az új orbitális állomás számára, amely űrhajósok és rakomány szállítására is egyaránt képes lesz – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában.
Az Interfax hírügynökség idézte Rogozint, aki kijelentette: az új űrállomás kiépítéséhez a kezdeti szakaszban a már rendelkezésre álló űrhajókat – az emberes Szojuzokat és a teherszállító Progresszeket – fogják használni - írja az MTI,
Az Interfax emlékeztetett rá: Oroszország fontolóra vette saját űrállomást megépítését és a Nemzetközi Űrállomás-projektből történő kilépést,
az állomás orosz szegmensének romló műszaki állapota miatt.
Rogozin korábban azt mondta, hogy az abban lévő berendezések mintegy 80 százaléka elérte hasznos élettartamának végét, és a 2025 utáni fenntartás költségei új állomás építésének költségeihez lennének foghatók.
Sajtójelentések szerint Oroszország ezután kivonulhat az nemzetközi projektből, partnerekre ruházva át a felelősséget a saját szegmenséért.
Fennáll az a lehetőség is,
hogy az orosz fél amerikai támogatással továbbra is fenntartsa saját moduljait.
Az alternatív megoldás egy orosz nemzeti orbitális állomás létrehozása lenne, amelynek első modulját a tervek szerint 2025-ben bocsátanák fel, és amelynek telepítését 2035-ben fejeznék be.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.