Novemberben több újítás is életbe lép a lakosok számára Ukrajnában.
Többek között új közlekedési szabályok lépnek életbe, az oktatási intézmények beoltatlan dolgozóit és tisztségviselőit felfüggesztik a munkájukból, és az IMF 700 millió dollár kölcsönt nyújthat az országnak.
Az RBC Ukrajna hírportál összegyűjtötte azokat a fontos eseményeket, amelyek az ország polgáraira várnak az ősz harmadik hónapjában.
Új közlekedési szabályok lépnek életbe
November 1-től frissített közlekedési szabályok lépnek életbe Ukrajnában. Főbb újítások a következőek:
- sebességkorlátozás településen kívül 110 km/h-ig, ha az ellentétes irányú forgalmi áramlást elválasztó útelem nincs kijelölve 1.2 jelzéssel (korábban 1.1 vagy 1.2 volt). A jelölések szélességben különböznek egymástól - 15 cm-ig, illetve 20 cm-ig;
- néhány útjelző tábla átszámozásra került. Többek között olyan közúti tábla jelenik meg, amelyen piros alapon az útszám megjelölése lesz látható, és az irány, ahová vezet;
- megjelennek az útburkolati jelek és a megfelelő útjelző táblák az autók és kerékpárosok közös mozgásáról;
- új átlós gyalogátkelőhelyek lesznek;
- útburkolati jelek jelennek meg a kereszteződésben, ahol tilos a behajtás (hogy azok a járművezetők, akiknek nem volt idejük elhagyni a kereszteződést, ne okozzanak forgalmi dugókat);
- bevezetik a kerékpárút új definícióját, és először vezetik be a "kerékpársáv" és a "kerékpáros kereszteződés" fogalmát;
- megváltozik az "állami utak" fogalma. A három általánosan elfogadott típus (nemzetközi, országos, megyei) helyett a negyedik úttípus, a területi is üzemel majd. Ez érinti annak a hatóságnak a felelősségét, amelyen az út található. Tehát, ha a sofőr megrongálta az autót, akkor a költségek megtérítése érdekében könnyebb lesz megállapítani, hogy ez kinek a területén történt.
Ismét emelkedni fognak a havi gázdíjak
Novembertől egyes ukrán gázszolgáltató cégek ismét megemelik a lakosság havi gázdíjait. Egyes cégeknél az üzemanyag ára köbméterenként elérheti akár a 40 hrivnyát is. Így a TAS Enerhija sztrani 38,35 hrivnya áron kínál gázt (októberben 30,06 hrivnya, szeptemberben 20,96 hrivnya köbméterenként). A Szvetlogaz a novemberi tarifáját köbméterenként 38,10 hrivnyában, a Gas Trading pedig 36,50 hrivnyában határozta meg.
Az éves díjcsomagok nem változtak, és továbbra is sokkal jövedelmezőbbek. Az átlagos havi ár köbméterenként 7,80 és 13,50 hrivnya között mozog. A legtöbb cég köbméterenként legfeljebb 9 hrivnya éves árat állapított meg.
Az oltatlan tanárokat és tisztviselőket felfüggesztik a munkájukból
November 8-tól nem mehetnek dolgozni az állami intézmények és az oktatási intézmények beoltatlan dolgozói. Ezt az ukrán miniszteri kabinet 2021. október 20-i, 1096. számú rendelete tartalmazza. Mint tudjuk, a koronavírus elleni védőoltás kötelező a központi végrehajtó hatóságok és területi szerveik alkalmazottai, a helyi államigazgatási szervek és azok részlegei, valamint minden típusú oktatási intézmény dolgozói számára.
A dokumentum utasítja ezen szervezetek vezetőit, hogy függesszék fel munkájukból azokat a munkavállalókat, akik nem kaptak védőoltást a COVID-19 ellen. Ez nem vonatkozik azokra az emberekre, akik ellenjavallatot kaptak.
Az ilyen felfüggesztés idején a díjazás az ukrán jogszabályok normái szerint történik. Az alkalmazottak a felfüggesztés okainak megszüntetése után térhetnek vissza munkahelyükre.
Igazolás a COVID-19 elleni védőoltás ellenjavallatairól
Azoknak az ukránoknak, akiknek ellenjavallt a koronavírus elleni védőoltás, megkezdik a megfelelő igazolások kiállítását. A dokumentum november 8-tól lesz elérhető – ígérte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter. Egy ilyen igazolás birtokában a polgárok elkerülhetik az oltatlan ukránokra vonatkozó korlátozásokat. A miniszter szerint Ukrajnában az állampolgárok mintegy 3-4%-ának van ellenjavallata a védőoltás beadására.
Nagyvárosokban működésbe lépnek a karantén betartását ellenőrző biztonsági kamerák
Már novemberben az ország két városában – Kijevben és Harkivban vagy Dnyipróban – megjelenhetnek speciális kamerák, amelyek felügyelik a karantén betartását - jelentette be Ihor Kuzin egészségügyi tisztifőorvos.
Ez egy kísérleti tanulmány, amelyet a WHO kezdeményezett és az Egészségügyi Minisztérium támogat. A kamerák automatikusan figyelik az emberek számát és a karantén normáinak betartását - viselnek-e maszkot, és betartják-e a távolságot. A bioetikai szakvélemény lebonyolításához és az ilyen kamerák telepítéséhez már komplett dokumentumcsomagok készültek. A projekt legkorábban november 1-jén indul el. A vizsgálat első eredményei az elindítás után két héten belül elkészülnek.
Egy ilyen rendszer használatakor nem történik semmilyen azonosítás, személyes vagy bizalmas adatok tárolása, s a felvételek sem maradnak meg – pontosította Kuzin.
A COVID-19 előfordulási arányának csúcsértéke
November első felében Ukrajnában a koronavírus-fertőzöttség csúcspontja lesz - fejtette ki véleményét Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Főiskola Egészséggazdasági Központjának vezetője. Elmondása szerint a napi 30 ezer észlelt eset abszolút reális forgatókönyv Ukrajna számára. Ugyanakkor elmondta, hogy amikor a régiók belépnek a vörös karanténzónába, csökkenni fog az előfordulási arány.
Három új szolgáltatás jelenik meg a Gyija portálon
Novemberben három új szociális szolgáltatás válik elérhetővé a Gyija (Дія) portálon – a szubvenciók igénylése, a nyugdíjak megítélése és a belső menekültek számára nyújtott szolgáltatások – mondta Mihail Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere. November végéig az ukránok regisztrálhatnak a portálon, hogy nyugdíjat vagy támogatást kapjanak.
A lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek, akiknek félévente meg kell jelenniük a kormányzati szerveknél, és meg kell erősíteniük az információkat ahhoz, hogy további kifizetéseket kaphassanak, ezt online tehetik majd meg.
A külföldi rendszámú autók tulajdonosait pénzbírsággal sújtják a nem vámkezelt autók miatt
November 10-én lejár a külföldi rendszámú autók vámkezelésének egyszerűsített eljárásáról szóló ideiglenes törvény. Másnaptól pénzbírsággal sújtják a nem vámkezelt autók tulajdonosait. A törvény szerint a 2021-ben behozott autókra nem vonatkoznak kedvezményes szabályok. Mintegy 70 ezer ilyen autó van az országban. Alapvetően ezek régi autók - 2003-2005-ben gyártották azokat. A vámkezelés teljes összege 100 ezer hrivnya.
Ukrajna 700 millió dollárt kaphat az IMF-től
Novemberben a Nemzetközi Valutaalap Igazgatósága 700 millió dolláros hitelrészletet nyújthat Ukrajnának - jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a kormány október 20-i ülésén. Elmondása szerint az IMF-fel már megszülettek a megállapodások.
Az Ukrán Állami Vasúti Társaság elindítja a Kijev-Varsó vonatot
November 4-től az Ukrzaliznicja folytatja a 67/68-as Kijev-Varsó vonat működését. A fővárosok közötti vasúti összeköttetés tavaly márciusban megszűnt a karanténkorlátozások miatt. A vonat Kijevből kijevi idő szerint 18:48 órakor indul és 09:02 órakor érkezik Varsóba. Varsóból a vonat 17:10 órakor indul és 11:00 órakor érkezik érkezik Kijevbe.
A távolsági vonatokon való utazáshoz az utasoknak rendelkezniük kell az alábbiak egyikével:
- legalább egy adag COVID-19 vakcina;
- teljes oltás megszerzése (nemzetközi, belföldi vagy külföldi covid-igazolás);
- negatív PCR-teszt (72 óráig érvényes, vagy a SARS-CoV-2 koronavírus antigén meghatározására szolgáló gyorsteszt, amely szintén 72 óráig érvényes, a vonatra való felszállástól számítva).
Lengyelország és Ukrajna között a vasúti összeköttetés idén októberben indult újra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.