Torlódás, akadozó közlekedés. Illusztráció. Fotó: Internet
Torlódás, akadozó közlekedés. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Közélet

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.

A közleményben felhívták a figyelmet, hogy az említett időszakban a főváros számos pontján - többek között a repülőtér környékén, az M3-as autópálya fővárosi szakaszán, a Budai Várban, illetve a belváros különböző részein - több alkalommal kell lezárásokra, forgalomkorlátozásra számítani.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében április 7-én, kedden várhatóan 10 és 11 óra, valamint 8-án, szerdán 11 és 12 óra között 25-40 perces forgalomkorlátozásra kell készülni.

A BKK kéri, hogy akinek a repülőgépe ebben az időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról. A 100E és a 200E autóbuszokat a korlátozások ideje alatt a repülőtér környékén akár 40 percre is megállíthatják, ebben az időszakban sem busszal, sem egyéb járművel nem lehet megközelíteni a repteret - jelezték.

Hirdetés

Április 7-én, kedden a délelőtti órákban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez vezető utakat több alkalommal kb. 15-30 perces időszakokra lezárják. A delegáció útvonalán 10:30-tól az M4-es autóút-M0-ás autóút-M3-as autópálya-Kacsóh Pongrác út-Kós Károly sétány-Hősök tere-Andrássy út útvonalon kb. 30-40 percre szakaszos és időszakos lezárások várhatók.

11 órától 11:45-ig 30-40 perces szakaszos és időszakos lezárások várhatók az Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Apród utca-Attila út-Palota út-Dísz tér útvonalon.

14 és 15 óra között szintén lezárásokra kell számítani a Budai Vár-Palota út-Dózsa György tér-Attila út-Szarvas tér-Lánchíd utca-Lánchíd-József Attila utca-Andrássy út-Dózsa György út-Kerepesi út útvonalon.

16 és 17 óra között a Kerepesi út-Dózsa György út-Andrássy út-Lánchíd-Lánchíd utca-Hegyalja út-Jagelló út-Apor Vilmos tér-Stromfeld Aurél út-Orbánhegyi út-Szent Orbán tér-Istenhegyi út-Béla király út-Zugligeti útvonalon várhatók lezárások.

Április 8-án, szerdán 9:45 és 10:30 között korlátozásokra kell számítani a Zugligeti út-Béla király út-Istenhegyi út-Szent Orbán tér-Orbánhegyi út-Stromfeld Aurél út-Apor Vilmos tér-Jagelló út-Hegyalja út-BAH csomópont-Budaörsi út-Villányi út útvonalon, valamint 11 órától 11:45-ig a Villányi út-Budaörsi út-BAH csomópont-Hegyalja út-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-József Attila utca-Deák Ferenc tér-Andrássy út-Hősök tere-Kós Károly sétány-Kacsóh Pongrác út-M3-as autópálya-M0-ás autóút-M4-es autóúton a reptér felé.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni.

A zárások idején a korlátozásokkal érintett útvonalakon közlekedő közösségi közlekedési járművek terelve járnak. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális közlekedési információkról a BKK Info oldalon.

Az Andrássy út többszöri lezárásakor az M1-es metrót is leállítják. A BKK elsősorban az M2-es, az M3-as és az M4-es metrók igénybevételét ajánlja.

A budavári zárások idején, április 7-én, várhatóan 8 óra és 15 óra 30 között a 16-os és a 216-os autóbusz nem közlekedik; a 16A és a 116-os autóbuszok rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér, illetve a Fény utcai piac és a Szentháromság tér között közlekednek; a Budavári Sikló kedden nem üzemel.

A Zugligeti úti zárások idején, április 7-én, várhatóan 14 órától április 8-án szerdán 15 óráig a 291-es autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és a Kuruclesi út megállóhely között közlekedik, a Zugligeti Libegőt nem érinti.

A Ferenciek tere zárásakor április 7-én, várhatóan 15 órától 20 óráig a 15-ös autóbusz rövidített útvonalon, a Gyöngyösi utca és a Kossuth Lajos tér között közlekedik.

A közúti lezárásokról részletes információk a police.hu weboldalon találhatók, a valós idejű közösségi közlekedési változások pedig folyamatosan frissülnek a BKK Info oldalon.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.