MTI

| 2021. 10. 14. – 14:06 | Ukrajna |
Ukrajnában az utóbbi időben egyre több gyermek szorul kórházi ellátásra koronavírus-fertőzés miatt. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajnában az utóbbi időben egyre több gyermek szorul kórházi ellátásra koronavírus-fertőzés miatt - mondta el Szerhij Dubrov, az ukrán orvostudományi egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás tanszékének vezetője az UNIAN hírügynökség szerint.

A szakértő kifejtette, hogy míg a járvány első két hullámában a főváros fertőző betegségekre szakosodott gyermekkórháza szinte teljesen üres volt, október 12-én már 53 százalékos telítettség mellett dolgoztak - írja az MTI.

Szavai szerint a súlyosan beteg, köztük lélegeztetésre szoruló gyermekek számának növekedése az egész országban megfigyelhető.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy tévéműsorban eközben megmagyarázta, miért hozták az őszi tanítási szünet kezdetét egy héttel korábbra, október 18-ra. Kijelentette, nem akarja a kormány, hogy az iskolákban ismét távoktatásra kelljen áttérni. Mint mondta, a szünetek alatt a felnőttek kevésbé "aktívak", egyebek mellett kevesebbszer használják a közösségi közlekedést, így ritkábban kerülnek kontaktusba egymással, ami általában a fertőzés terjedését 15 százalékkal lassítja.

Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy rádióinterjúban közölte, a tárca arra számít, hogy november második felére következik be az egészségügyi rendszer csúcsterhelése. A magas halálozási arányt azzal magyarázta, hogy jelenleg a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta variánsa terjed Ukrajnában. Közölte, hogy a mutatók alapján már öt megye van annak határán, hogy a kormány a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös kategóriába sorolja át.

Csütörtökre két megyével 17-re nőtt a fokozottabb kockázatot jelző, narancs besorolású régiók száma, nyolc - köztük a főváros, Kijev és Kárpátalja - maradt az enyhébb, sárga kategóriában. A legenyhébb -zöld - besorolásban már egyetlen régió sincs.

A héten döntött a kormány arról, hogy elsőként - péntektől - Herszon megyét átsorolja a vörös kategóriába. A dél-ukrajnai megye székhelyén, Herszonban ennek hatására hosszú sorok alakultak ki az oltópontoknál - számolt be Roman Holovnya, a város polgármester-helyettese.

A vörös besorolás miatt ugyanis a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják,

akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát.

A városban lakóknak mintegy a 20 százaléka kapta meg szerdáig a teljes védettséghez szükséges két dózist. A tisztségviselő elmondta, hogy sokan a legutolsó pillanatig halogatták az oltás felvételét. Volt olyan is, aki a sorban állás közben rosszul lett, a kiérkező mentősök gyorstesztet végeztek rajta, és pozitív lett koronavírusra - tette hozzá.

Ukrajnában csütörtökre 18 881-gyel 2 597 275-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem 2600-zal haladta meg az előző napi adatot, és már megközelítette az április 2-án mért eddigi legmagasabb számot, ami 20 341 volt. Az elhunytak száma 412-vel 59 935-re emelkedett, az aktív betegeké pedig csaknem 11 ezerrel 225 349-re.

Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 349 739-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 millió 425 ezren még csak az oltás első dózisát vették fel. Szerdán 164 387 embert oltottak be az országban.


Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.