Mit kíván a magyar nemzet? – 1848. március 15., a dicsőséges forradalom

Esett az eső. És hideg is volt, fújt a szél. Aztán, mintha még az ég sem tudná eldönteni, hogy mi tévő is legyen, elállt az eső és a felhők közül aranyló sugárral előtört a fény. Jókai Mór szerint „ezt a napot Petőfi napjának nevezze el a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.”

1848. március 15-ének reggele: Petőfi a Pilvax kávéházba sietett. Nem volt egyedül: Jókai Mór és Vasváry Pál is vele ment. Zsebében ott lapult az előző este megírt Nemzeti dal, valamint az Irinyi József által végleges formába szedett 12 pont, amelyhez Jókai még egy proklamációt is írt, amolyan magyarázatképpen.

Kabátjuk hajtókáján pedig ott virított a kokárda, mely azóta is jelképként köti össze a világban szétszóratott magyarságot. A három szín: a piros a hazáért életét áldozó hősök vérét, a fehér a békét, a zöld pedig az anyaföldet jelképezi. Népünket, s nemzetünket. Az együvé tartozást. A hagyomány szerint Szendrey Júlia és Laborfalvi Róza akkor varrta az első kokárdát, amikor mellettük Petőfi megírta a Nemzeti Dalt. Egyszerre születtek, hogy a női és a férfi lélek gyermekeként forrasszák együvé a magyarságot.

Azon a reggelen kevesen voltak a Pilvaxban. Mégis innen indult minden.

Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Mire végzett, megtelt a Pilvax. Lángoló tekintetű ifjakkal. Közösen indultak el az Egyetem utcába, a jogász hallgatókhoz. Az egyetem udvarán már várták a hallgatók. Mert szélvészként terjedt a hír. Petőfinek széket hoztak, hogy arra álljon, s úgy szavalja el a Nemzeti dalt. És mindenki együtt kiáltotta vele: „Esküszünk, esküszünk!”

És a tömeg nőttön nőtt. Az orvosi egyetem Újvilág utcai épületében is félbeszakadt a tanítás, épp úgy, mint a mérnöki és a bölcseleti karnál. Az Egyetem téren már ötezren lehetettek.
Itt határozták el, hogy a közelben lévő Landerer és Heckenast könyvnyomda Hatvani utcai központjához vonulnak és kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Landerer Lajos nyomdatulajdonoshoz Petőfi, Vasváry és Jókai ment be, követség gyanánt. A nyomdász nem mert ellenkezni, hiszen látta, hogy mekkora tömeg van kint az utcán, bár azt is tudta, hogy a cenzúrát sem kerülheti meg. Ezért aztán azt javasolta, hogy az urak „méltóztassanak lefoglalni egy sajtót”, őt pedig csak úgy a rend kedvéért, zárják be az irodájába. Petőfi erre rátette a kezét az egyik sajtóra és felkiáltott: „ezen gépet lefoglalom a nép nevében! E pillanattól fogva a korlátok, melyek a nemzet és e sajtó közé emeltek, többé nem léteznek!”

A szabad sajtó magyarhonban 1848. március 15-én, délelőtt féltizenegykor született.

Délben a tömeg azzal ment haza ebédelni, hogy a forradalmat három óra múlva a Nemzeti Múzeum előtti gyűléssel folytatják. Hiába, enni még a forradalmároknak is kell! De még mielőtt szétoszlott volna a tömeg, Jókai, Vasváry, Egressy és Irányi is beszédet mondott, Petőfi pedig akkora már negyedszerre is elszavalta a Nemzeti dalt. Szakadt az eső, de a beszédekre mindenki kíváncsi volt.

A Múzeum téren már hatalmas tömeg gyűlt egybe. Petőfi addigra berekedt, ezért a Nemzeti dalt már nem ő szavalta el a múzeum lépcsőjénél.

Az összegyűlt sokadalom elhatározta: a városházára indul, hogy átnyújtsa követeléseit, vagyis a 12 pontot és a hozzá fűzött proklamációt. A tanácsterem ajtai megnyíltak, Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai pedig aláírták. Rottenbiller Lipót alpolgármester az ablakon át mutatta meg az épület előtt álldogáló tömegnek az aláírt példányt.

Ezután megválasztották a rendre ügyelő választmányt, amelynek Petőfi is tagja lett, majd fél öt tájban átmentek Budára, hogy a „sajtói állítólagos vétségek” miatt fogva tartott Táncsics Mihályt szabadon bocsássák, és a „censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától”. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, akinek a kocsiját a nép önkezével húzta át Budáról a pesti Nemzeti Színház térig.

Este Bajza József aligazgató rendeletére a nemzetiben előadták a betiltott Bánk bánt, Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, az énekkar pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot.

A nap eseményeiről Pest város közgyűlése másnap plakáton tájékoztatta az embereket.

Eszerint: „Pest város közönsége nevében alolirottak szerencsések hivatalosan értesiteni a’ magyar nemzetet, hogy a’ mi más országokban polgár vérbe került, Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes uton kivivta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választó polgársággal értesülvén arról, mikép a’ város polgárai és lakosai vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a’ tanácskozási termek századokon át zárva volt ajtajit 1848-dik évi martius 15-kén délután 3 órakor a’ népnek megnyitá, ’s miután megértette annak törvényes kivánatait, azokat mint nagyobb részt már eddigelő is kebelében ápolt hazafiui óhajtásokat, egy szivvel egy akarattal elfogadta magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, mellyeket nagy részben a nemzet 1790-dik év óta törvényhozás útján is annyiszor sürgetett; ezen közgyülésben az országgyüléshez intézendő kérelmezéskint aláírta” - írja a Hirado.