Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében, két ember meghalt, és mintegy negyvenen megsérültek - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.
A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben - írja az MTI.
További részletek nem ismeretesek.
A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és négy mentőhelikopter is érkezett - közölte a televízióval a tűzoltóság regionális szóvivője. Petr Poncar azt mondta, hogy egy Münchenből érkező expressz ütközött össze egy helyi járattal. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják.
Karel Havlícek közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott. A Twitter közösségi portálon megjelent bejegyzésében a miniszter azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál. A vonatközlekedés Domazlicénél egyelőre szünetel.
Csehországban az utóbbi időben több hasonló vonatbaleset is történt, általában egy-két halottal és egy-két tucatnyi sérülttel.
A szerencsétlenségek oka minden esetben emberi hiba volt:
valamelyik mozdonyvezető figyelmen kívül hagyta a piros lámpát.
A prágai sajtó azt írta korábban, hogy Csehországban kevés a mozdonyvezető, ráadásul sokan túlterheltek, mert a nagyobb kereset érdekében túlórákat vállalnak, gyakran szabálytalanul. A Cseh Vasutak vezetősége jelezte: felülvizsgálják a mozdonyvezetők munkáját szabályozó rendszert.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.