Belépett a román légtérbe csütörtökön reggel egy ukrán Szu-27-es vadászrepülőgép, amely - az elfogására küldött román harci gépekkel együtt - a kelet-romániai Bákó katonai repülőterén szállt le - közölte a bukaresti védelmi minisztérium.
A román légierő két, NATO-parancsnokság alatt álló F-16-os járőrgépét 6 óra 15 perckor riasztották, hogy tisztázza a román légtér felé észak felől engedély nélkül közeledő repülőgép helyzetét - írja az MTI.
A gépet a nemzetközi eljárásoknak megfelelően azonosították, elfogták és a bákói katonai repülőtérre kísérték, elrendelve azonnali leszállását.
A művelet 7 óra 5 perckor ért véget.
A leszállást követően az ukrán katonai pilóta a román hatóságok rendelkezésére állt, az ügyben vizsgálat kezdődött.
Az esetről beszámoló Digi24 hírtelevízió úgy értesült, hogy az ukrán pilóta műszaki gondokra hivatkozott.
A román védelmi minisztérium közölte, hogy a román hadsereg valamennyi érintett parancsnoksága
figyelemmel követi az ukrajnai helyzetet és növelte a készültségi szintet.
A román elnöki hivatal bejelentette, hogy Klaus Iohannis román államfő csütörtökre összehívta a román Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy megvizsgálja az Ukrajna elleni orosz támadás kihatásait az euro-atlanti térség biztonságára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.