Kuleba: Ukrajnának nincs szüksége külföldi csapatokra az orosz agresszióval szembeni védelemhez

Kijev nem számít arra, hogy a Nyugat csapatokat küld Ukrajnába az orosz agresszióval szembeni védelemhez – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter a Deutsche Welle német állami médiumnak.

Az ukrán diplomácia vezetője az interjúban hangsúlyozta:

„nem számítunk külföldi csapatok érkezésére, hogy segítsenek nekünk.”

Ugyanakkor hozzátette, Kijev számít a partnerek támogatására, hogy ellássák Ukrajnát mindazzal, amit fel tudnak ajánlani, hogy megvédhesse magát a konfliktusban - írja a Karpat.in.ua.

Riporteri kérdésre válaszolva, hogy Kuleba tényleg nem számít-e arra, hogy a NATO háborúba lép Oroszország ellen, a miniszter kiemelte:

„abszolúte, Ukrajna egyelőre nem tagja a NATO-nak,

és szeretnék világosan, egyértelműen emlékeztetni arra, hogy ez a mi földünk, mi fogjuk megvédeni, a partnereink pedig segíthetnek nekünk ebben, s meggyőződésen, hogy ez így is lesz.”

A külügyi tárca vezetője ezzel kapcsolatban megállapította, Ukrajna nem észleli az orosz csapatok olyan mértékű visszavonását, amely után a határ mentén a feltétlenül szükséges létszám maradna.

„Amit ma látunk, az csapatvisszavonás csapatvisszavonás nélkül, ezért továbbra is ébereknek kell maradnunk” – mutatott rá az ukrán diplomácia vezetője.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.