Moszkva nem mondott le arról, hogy Ukrajnát, mint államot és politikai vezetését megsemmisítse – jegyezte meg Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője.
A Korrespondent.net Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának április 18-i bejelentésére hivatkozva közölte, hogy az orosz megszállók feladatul kapták,
hogy húsvét előtt – április 24-ig – érjék el Donyeck és Luhanszk megyék határait.
"Az Orosz Föderáció katonasága azt a feladatot kapta, hogy húsvétig foglalja el Donyeck és Luhanszk területeit, ezzel ajándékozva meg a Führerüket. Ez azonban nem fog sikerülni! A frontvonalbeli területek lakóit, ahol harcok folynak, evakuálni kell” – mondta.
Danilov szerint nem szabad alábecsülnünk az ellenséget, és azt feltételezni, hogy a háborút már megnyertük.
Ukrajnát, mint államot és a politikai vezetésünket továbbra is meg akarják semmisíteni. Ezt a feladatot Putyin nem törölte - figyelmeztetett a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője.
A miniszter tanácsokat adott az Oroszország által megszállt ukrajnai területek mozgósított lakosainak is.
"Ha a megszállt területek lakosai harcolni kényszerülnek, meg kell adniuk magukat a hadseregünknek"
- mondta Danilov, és kifejezte aggodalmát, hogy az orosz hadsereg húsvétkor provokációkat fog elkövetni, és megpróbálja ezekért az ukrán fegyveres erőket hibáztatni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.