Olekszij Reznyikov, akinek védelmi miniszterré történt kinevezését csütörtöki ülésén szavazta meg a Legfelső Tanács, nem zárja ki a kötelező katonai sorozás megszüntetését, de a kérdésről még szakértőkkel fog konzultálni – adta hírül a strana.news hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint a hadügyminiszter a parlamentben tartott sajtókonferenciáján elmondta, hogy a kötelező katonai sorozás kérdéséről megoszlanak a vélemények.
Ezért – mutatott rá – szakértőkkel fog konzultálni, és meghallgat több véleményt.
„A konzultációim során most tényleg vizsgálom, hogy helyénvaló-e a kötelező sorozás megszüntetése” – emlékeztetett.
Hozzátette, hogy most nem akarja ismertetni, hogyan látja a kérdést, jóllehet érzi annak súlyát, ezért ellenőrizni szeretné nézetének a helyességét szakértőkkel folytatott megbeszéléseken.
Reznyikov hangsúlyozta: „az álmom az, hogy végeredményben eljussunk a hivatásos hadsereghez, mert az sokkal hatékonyabb.”
Kiemelte, mindent meg kell tenni a hadsereg vonzóbbá tétele érdekében,
és akkor szerinte nem lesz időszerű a fiúk, diákok katonai sorozása.
De mint elmondta, sok szerződéses katona nem akarja folytatni a szolgálatot, ezért meg kell teremteni a feltételeket, hogy meghosszabbítsák szerződésüket.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.