Kormányátalakítás Ukrajnában: új minisztereket szavazott meg a parlament

MTI

Az ukrán parlament csütörtöki ülésén megszavazta az új védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov kinevezését. Reznyikov eddig miniszterelnök-helyettes volt, és a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárcát vezette.

A kinevezést 273 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Reznyikov Andrij Tarant váltja a poszton, aki 2020. március 4-től töltötte be a védelmi miniszter tisztjét - írja az MTI.

Lemondását a parlament szerdán hagyta jóvá.

Reznyikov a plenáris ülésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az erős hadsereg "erőteljes diplomáciai érv az (orosz) megszállókkal folytatott tárgyalásokon". Megjegyezte, ezt nagyon jól tudja, hiszen a háromoldalú - Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló - minszki összekötő csoportban "több éven át tárgyalt a megszállókkal". Hozzátette, hogy az ukrán lakosság körében a hadsereg intézményében van a legnagyobb bizalom, ugyanakkor az egyes katonákat kellő tisztelet nélkül kezelik, és ezt korrigálni kell.

Felszólalt az ülésen Volodimir Zelenszkij államfő is, aki azt hangsúlyozta, hogy a védelmi miniszternek tekintélyt kell élveznie a katonaság körében.

Az ukrán alkotmány szerint a védelmi és a külügyminiszter személyére az államfő joga javaslatot tenni a parlamentnek, a kormány többi tagjára pedig a miniszterelnöknek.

Reznyikov helyére, miniszterelnök-helyettesnek és a megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetőjének a parlament Irina Verescsukot, az elnök mögötti Nép Szolgája nevű kormánypárt eddigi képviselőjét nevezte ki, 260 támogató szavazattal.

Verescsuk újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy miniszterként a Donyec-medencei megszállt területeknek az Ukrajnába történő visszaintegrálásában a "puha erő" elvét fogja alkalmazni. "Mindent meg kell tennünk, hogy az emberek érezzék, államunknak szüksége van rájuk, hogy ők itt az urak, mindegy, hogy Lvivből, vagy Kramatorszkból, Donyeckből vagy Luhanszkból származnak-e, mindannyian ukránok vagyunk. Őszintén remélem, hogy ez a puha erő működni fog.

A reintegrációról beszélek, mert a megszállás megszüntetése a hadseregünk dolga, ez pedig egy másik stratégia"

- hangoztatta az újonnan kinevezett miniszter.

Úgyszintén támogatta a parlament - 256 szavazattal - Julia Szviridenko kinevezését az első miniszterelnök-helyettesi és gazdasági miniszteri tisztségre. Szviridenko eddig az elnöki hivatal helyettes vezetői posztját töltötte be. Megkapta a támogatást - 237 szavazattal - Pavlo Rjabikin is, aki ezentúl a stratégiai iparágazatokért felelős minisztériumot vezeti. Ő eddig az Állami Vámszolgálat élén állt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.