Kuleba: A NATO tétlenkedik, egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen
Kuleba: A NATO tétlenkedik, egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen

Az Észak-atlanti Szövetség valójában egyetlen lépést nem tett az Ukrajnával szembeni orosz agresszió ellen, de az Európai Unió támogatja Ukrajnát – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon, adta hírül az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua közöl.

Hirdetés

A jelentés szerint ukrán diplomácia vezetője de facto tétlenségnek minősítette a NATO álláspontját az ukrán-orosz háború kapcsán. Szerinte miközben a szövetség teljesen háttérbe szorította magát,

az Európai Unió dicséretes módon „forradalmi döntést” hozott Ukrajna támogatása érdekében.

Mint a külügyminiszter rámutatott, „a NATO mint szövetség, mint szervezet teljesen háttérbe szorult, és valójában nem tesz semmit. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.” Emlékeztetett arra, hogy a háború kezdetén a közvéleményben az erős NATO és EU képzete élt, amely „csak különböző szintű aggodalmakat képes kifejezni”.

De a háború, mint mondta, olyan próbatétel lett, amely „letépte az álarcokat.

A külügyér példaként az EU-t hozta fel, amely számos innovatív döntést hozott. „Egy részük valószínűleg nem számolt jóváhagyással. Ugyanakkor Ukrajna számos NATO-tagországtól kap segítséget” – hangoztatta Dmitro Kuleba.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.