Az ukrajnai helyreállítási platform magas szintű tanácsadó testület létrehozását írja elő. A kormány tárgyalásokat folytat Francis Fukuyama és Leszek Balcerowicz csatlakozását illetően – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök, írja a Karpat.in.ua.
„Többek között egy magas szintű tanácsadókból álló testület jön létre.
A mai napon Francis Fukuyamával és Leszek Balcerowicz úrral, azaz világhírű Nobel-díjasokkal tárgyalunk, akik tudományos alapon alkotják meg az ukrajnai makrogazdasági helyzet, a pénzügyi piac, az üzleti élet alakulását”, – mondta.
Korábban Smihal közölte, az Ukrajna helyreállítását célzó platform „Együtt a védelemben – együtt a helyreállításban” három szintből áll majd,
több kirendeltséggel rendelkezik majd a partnerországokban,
központi irodája pedig Kijevben lesz.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.