Az ukrajnai háború nem érhet véget a szíriai és a koreai forgatókönyv szerint.
Az RBC-Ukraine közlése szerint Olekszij Reznyikov, Ukrajna védelmi minisztere az egyik interjújában elmondta, hogy az ukrajnai háború nem érhet véget a "koreai forgatókönyv" szerint, mivel Oroszország még 2014-ben elszalasztotta a fegyveres konfliktus befagyasztásának lehetőségét.
Reznyikov ugyanakkor úgy véli, hogy a szíriai forgatókönyv Ukrajnában éppoly lehetetlen.
Elmondása szerint az oroszok kifogynak az erőforrásokból: mind emberek, mind fegyverek terén.
Ukrajnához pedig újabb partnerek csatlakoznak. A kollektív Nyugat egyre jobban érdekelt győzelmünkben – magyarázta Ukrajna védelmi minisztere.
A Honvédelmi Minisztérium vezetője megjegyezte, hogy amikor a világ országai globális gazdasági problémákkal szembesülnek,
néhány politikus "arról álmodik majd", hogy Ukrajnát és Oroszországot tárgyalóasztalhoz ültesse.
Ezért nekünk nyerő helyzetben kell lennünk – tette hozzá a miniszter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.