Reznyikov: Ukrajna kiállta a próbát, de több fegyverre van szüksége, és azonnal
Reznyikov: Ukrajna kiállta a próbát, de több fegyverre van szüksége, és azonnal

Ukrajna átment a fejlett amerikai fegyverek alkalmazásának a vizsgáján, de nagyobb mennyiségre van belőlük szüksége, sürgős szállítással – jelentette ki vasárnap Olekszij Reznyikov védelmi miniszter egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

A jelentés szerint Reznyikov a The Wall Street című amerikai lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a rendkívül mobil HIMARS tüzérségi rakétarendszerek megváltoztatták a játékszabályokat, és lehetővé tették, hogy Ukrajna megtámadja az orosz erőket Izjumban.

„A háború folytatása komor. Több fegyver kell, sürgős szükségünk van rá” – tette hozzá.

A védelmi miniszter megjegyezte, hogy az USA kezdetben csak négy HIMARS tüzérségi rendszert szállított Ukrajnának. „Meg kellett őket győzni, bizonyítékokat felmutatni nekik. Izjum esetében határozottan az orosz légi hadműveleti parancsnoki központot vettük célba. Valóban precízek voltunk. A partnereink látták ezt, és azt mondták: átmentetek a vizsgán” – emlékeztetett.

A védelmi tárcavezető hozzáfűzte, hogy Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége. „Az oroszok olyan rakéta sorozatvetőket használnak, amelyek hatótávolsága 120 kilométer. Ezért kell valami nagyobb horderejű, legalább 150 kilométer.

És el fogunk jutni odáig” – mutatott rá Olekszij Reznyikov.

Mint a hírportál jelezte, a nagy hatótávolságú fegyverek mellett a miniszter ragaszkodik a páncélozott járművek, harckocsik és pilóta nélküli légi járművek szállításához is.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.