Ha Oroszország Ukrajna elleni háborúja még három-négy hónapig elhúzódik, akkor adót kell emelni – mondta Szerhij Marcsenko, ukrán pénzügyminiszter.
Az RBC-Ukraine Szerhij Marcsenko pénzügyminiszternek a The Economistnak adott interjúra hivatkozva közölte, hogy
az ukránoknak kiadás csökkenéssel és egy esetleges államosítási hullámmal kell szembenézniük.
Elmondása szerint 2022 második negyedévében Ukrajna körülbelül 4,5 milliárd dollár támogatást kapott, 15 milliárd dolláros költségvetési hiány mellett.
Hangsúlyozta: ha a háború még három-négy hónapig tart, fájdalmas intézkedések következnek,
köztük az adók meredek emelése és a kiadások nagyfokú csökkentése.
"Az igazi félelem az, hogy ami az elmúlt években meglehetősen szabad piacgazdasággá vált, az államosítási hullámmal szembesülhet, amely semmissé teszi az évek fejlődését" - tette hozzá Marcsenko.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.