Zelenszkij javaslatot nyújtott be a parlamentnek a sorkatonák leszereléséről
Zelenszkij javaslatot nyújtott be a parlamentnek a sorkatonák leszereléséről

MTI

 / Közélet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvénymódosító javaslatot terjesztett be a parlament elé a sorkatonák tartalékba helyezéséről a hadiállapot alatti katonai szolgálatuk befejezése után – hozta nyilvánosságra Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő csütörtökön a Telegramon.

A parlament a honlapján tudatta, hogy a módosítást már elküldték az illetékes bizottságnak. Honcsarenko közlése szerint a törvényjavaslatban az áll, hogy azokat a sorkatonákat, akiknek a hadiállapot idején lejárt a katonai szolgálata, de azt a határidőn túl meghosszabbították, az ukrán elnök rendeletében meghatározott időkereten belül bocsássák el, és vegyék tartalékos állományba.

Az elnöki honlapon nyilvánosságra hozott közlemény szerint Zelenszkij aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a külföldiek és a hontalanok számára, hogy az ukrán nemzeti gárdánál szolgáljanak.

A rendelet szövege szerint önkéntes alapon, azaz szerződéssel felvehetők az ukrán nemzeti gárdához azok a külföldiek, akik legálisan tartózkodnak Ukrajna területén, büntetlen előéletűek, és megfelelnek a katonai szolgálatról szóló ukrán törvényben meghatározott feltételeknek.

A nemzeti gárdába úgy jelentkezhetnek, hogy felveszik a kapcsolatot a lakóhelyük szerinti területi hadkiegészítő központtal, vagy közvetlenül azzal a katonai egységgel, amelyben szolgálni akarnak.

Külföldi nőket is felvehetnek szerződés alapján, ha vannak olyan betöltetlen állások, amelyeket női katonaszemélyzet elláthat – áll a rendeletben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.