Menekült gyermekek megsegítésére írtak ki pályázatot Budapesten
Menekült gyermekek megsegítésére írtak ki pályázatot Budapesten

MTI

 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Ukrajnából menekült gyermekek ellátására és befogadására írt ki pályázatot a Fővárosi Szociális Közalapítvány - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

Hirdetés

Azt írták, hogy a UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram magyarországi irodája által biztosított forrásokból - a fővárosi önkormányzat által meghatározott feltételekkel - az Ukrajnából menekült gyermekek befogadásával és koragyermekkori ellátásával foglalkozó intézmények és szolgáltatások megerősítését szolgáló pályázatokat támogatják.

A pályázat célja "a 0-8 éves gyermekek inkluzív gyermekjóléti ellátásának, oktatásának, nevelésének, fejlesztésének és gondozásának megerősítése Budapesten, különös tekintettel az ukrajnai háború elől Magyarországra menekült, továbbá a más okból sérülékeny vagy hátrányos helyzetű gyermekekre" - olvasható a közleményben.

Hirdetés

A rendelkezésre álló keretösszeg 300 millió forint, de egy pályázó legfeljebb 50 millió forintnyi támogatást nyerhet el. A pályázat benyújtásának határideje március 31.

A részletes pályázati kiírás és a teljes pályázati dokumentáció elérhető a Fővárosi Szociális Közalapítvány honlapján - áll a közleményben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI