Ukrán menekültek ezrei hagyták el Bulgáriát az utóbbi napokban
Ukrán menekültek ezrei hagyták el Bulgáriát az utóbbi napokban

MTI

 / Közélet

Ukrán menekültek ezrei hagyták el Bulgáriát az utóbbi napokban, aminek egyik oka a dpa német hírügynökség szerint az, hogy nem hajlandók a Fekete-tenger partján lévő üdülőkből az ország központi részein lévő befogadóközpontokba átköltözni.

Hirdetés

Az emberek buszokkal keltek át Romániába, majd onnan Nyugat-Európa országaiba, illetve hazájukba, Ukrajnába folytatták útjukat - írja az MTI.

A bolgár hatóságok szerint csütörtökön mintegy 80 600 ukrán menekültet tartottak nyilván az ország területén, számuk hétfőn még hozzávetőleg 90 ezer volt.

A február 24-én kezdődött ukrajnai orosz hadművelet nyomán menekültek ezreit szállásolták el ingyenesen a Fekete-tenger mentén épült bolgár hotelekben, illetve sokan rokonoknál, barátoknál, illetve önkéntes segítőknél kaptak szállást.

Kalina Konsztantinova bolgár miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy a turisztikai szezon kezdete előtt az embereket átszállítják az ország központi térségeiben található központokba.

Sokan azonban attól tartanak, hogy a távol eső térségekben nem lesz elegendő bevásárlási lehetőség, illetve megfelelő orvosi ellátás.

Kisgyerekes nők például kifogásolták, hogy az egyik ilyen központban nincs sem meleg víz, sem bébiétel. Konsztantinova egyébként csütörtökön bocsánatot kért a menekültektől az átköltöztetéssel kapcsolatos kellemetlenségekért.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.