A Hollandiában élő ukrajnai menekültek több mint 40 százaléka dolgozik
A Hollandiában élő ukrajnai menekültek több mint 40 százaléka dolgozik

MTI

 / Gazdaság

A holland munkaügyi hivatal friss jelentése szerint az országban élő mintegy 80 ezer ukrán menekült több mint 40 százaléka sikeresen elhelyezkedett - jelentette kedden az NlTimes hírportál.

Hirdetés

A hivatal szóvivője a helyi sajtónak elmondta, hogy körülbelül 31 ezer menekült a vendéglátóiparban, a mezőgazdaságban helyezkedett el, valamint kertészeti munkát végez - írja az MTI.

Azt is hozzátette, hogy sokkal kevesebb foglakoztatottra számítottak, továbbá a munkaügyi hivatalnál továbbra is nagy a kereslet a kölcsönzött munkaerő,

a szezonális munkavállalók és a hosszú távú alkalmazottak iránt.

A hírportál a statisztikai hivatal elemzésére hivatkozta azt írta, hogy általában öt és fél évbe telik, mire a menekülteknek járó segélyeket igénybe vevők munkaerő-piaci részvétele eléri a 40 százalék feletti arányt. Azonban az ukrán menekültekre nem vonatkoznak az európai munkavállalási engedélyezhez kapcsolódó szabályok, így nem kell a menedékkérelmi folyamatot végig járniuk ahhoz, hogy munkába állhassanak.

Thijs Reuten, a holland Munkáspárt európai parlamenti képviselője szerint, a munkavállalási szabályok kiigazításának pozitív hatása volt. Azt a következtetést vonta le, hogy azokat a menekülteket, akik még mindig a hosszadalmas menedékkérelmi folyamatban vannak, de ígéretes munkaerőnek tűnnek, gyorsabban be kell engedni a munkaerő piacra.

"Ez ahhoz vezet majd, hogy tisztességes béreket kapnak, és gyorsabban integrálodnak a holland társadalomba, miközben csökken az igény arra, hogy külön juttatásokat kelljen számukra biztosítani" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy az ukrán menekültek magas foglalkoztatottsági aránya példaként szolgálhat az Európai Uniónak ahhoz,

hogy legális utakat biztosítsanak a menekültek számára, ami elkerülhetővé teszi, hogy veszélyes utakon jussanak az unióba.

A belga munkaügyi hivatal múlt héten publikált felmérése eltérő adatokat mutat. A felmérés szerint a Belgiumban menedéket talált mintegy 50 ezer ukrajnai állampolgár töredéke élt ez idáig az Európai Unió által biztosított munkavállalás lehetőségével. A statisztikák szerint Flandriában 3356, Vallóniában 1255, Brüsszelben 1323 ukrajnai menekült jelentkezett a munkaügyi hivatalnál, hogy munkalehetőséget keressen.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.