MTI
A Belgiumba érkező ukrán menekültek többek között tartózkodási engedélyre, megélhetési támogatásra és orvosi ellátásra jogosultak, azonban a hosszadalmas bürokratikus eljárások megnehezítik a beilleszkedési folyamatot - írta a The BrusselsTimes belga hírportál pénteken.
Az MTI szerint a hírportál a VRT televízió riportjára hivatkozva azt írta, hogy az Oroszország által indított háború elől menekülő ukránokat befogadó családok arra panaszkodtak,
a hatóságok "rendkívül lassan kezelik" a menekültdossziékat, ami pénzügyileg hátrányos helyzetbe hozza a kérelmezőket.
Egy Vaszil nevű ukrán menekült azt nyilatkozta a tévéműsornak, hogy akár 3 hónapig is eltarthat, hogy megkapják a szükséges dokumentumokat. Hozzátette, hogy
a fővárosban, Brüsszelben, ő és partnere már szembesült a szigorú belga bürokráciával és a kerületi hivatalnokok "packázásaival", de más településeken sokkal rosszabb a helyzet.
Véleménye szerint igen nehéz a helyzete azon ukrán menekülteknek, akik a flamand régióban fekvő Antwerpenbe érkeznek.
"Egy, a családjával Antwerpenben tartózkodó menekült június elejére kapott időpontot a bevándorlási hivataltól, egészen addig nem kap anyagi segítséget, nem vállalhat munkát, nem nyithat bankszámlát. Világos, hogy olyan feltételeket akarnak teremteni, hogy az embereknek elegük legyen, és elhagyják az országot vagy a várost"
- tette hozzá.
Antwerpen közigazgatásának az elmúlt hetekben mintegy 3000 ukrán menekült aktáját kellett feldolgoznia, ami különösen nehéz feladatnak bizonyult - írta a Dutchnews. A VRT műsorában megszólaltatott menekült családok megkérdőjelezték a városvezetés felkészültségét a menekültek befogadására.
Az állításokra reagálva Bart De Wever, Antwerpen polgármestere elismerte, hogy voltak adminisztratív problémák, de hangsúlyozta, hogy "3000 menekültet nem könnyű kezelni". Visszautasította azt a kritikát, hogy a város nincs felkészülve, és ehelyett a "káoszért" a szövetségi kormányt tette felelőssé, amely szerinte minden terhet a városokra és községekre hárított. Hozzátette azonban, hogy a következő napokban "a legsürgetőbb problémákat megoldják", és minden érintettel felveszik a kapcsolatot, hogy digitálisan küldjék el dokumentumaikat a hatóságoknak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.