Az SZBU elfogta a férfit, aki felgyújtotta egy újságíró autóját Ungváron
Az SZBU elfogta a férfit, aki felgyújtotta egy újságíró autóját Ungváron
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Nemzeti Rendőrség munkatársaival közösen leleplezték azt az illetőt, aki felgyújtotta az egyik megyei hírügynökség újságírójának autóját.

Hirdetés

A rendőrök a nyomozati cselekmények során megállapították a tettes tartózkodási helyét.

Kiderült, hogy egy helyi lakosról van szó,

aki ellen már többször is eljárás indult, valamint elítélték egy súlyos bűncselekmény elkövetése miatt.

Az illetékesek vizsgálják a gyanúsított részvételét a média képviselőivel szemben elkövetett egyéb jogsértő cselekmények elkövetésében.

A nyomozás adatai szerint a bűnelkövető december elején felgyújtotta egy Ungváron tartózkodó újságíró autóját.

A tűz teljesen tönkretette a járművet, és részben megrongálta az újságíró feleségének autóját is. A bűncselekmény indítéka a sértett tartozása volt.

A gyanúsított ellen szándékos vagyonkárosítás miatt indítottak büntetőeljárást.

A büntetőeljárás keretében nyomozati cselekmények folynak a bűncselekmény elkövetőinek, valamint a jogsértő tevékenységben esetlegesen érintett személyek azonosítására és felelősségre vonása érdekében - jelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálat sajtószolgálata.