Az ovisok kíváncsiságának köszönhetően jól végződött a dél-karolinai történet.
Egy dél-karolinai iskolabuszon történt túszejtés a minap, azonban iskolabusz sofőrje szerint az ovisok – akiket hősöknek nevez – kíváncsiságának köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj - írja a Hirado.
A sofőr, Kenneth Corbin a Good Morning Americának mesélte el a túszejtés napján történteket.
Az iskolabusz szokásos útján haladt, amikor hirtelen egy férfi is felugrott a buszra. A buszsofőr elmondta férfinak, hogy a fő célja a következő városba való eljutás, és kétszer is figyelmeztette a kéretlen utast, hogy erre a buszra nem szállhat fel. A túszejtő ekkor rántotta elő a fegyverét, és utasította a sofőrt, hogy kezdjen el minél gyorsabban vezetni, és a piros lámpáknál se álljon meg.
Az ilyen helyzetekre is kiképzett Kenneth Corbin próbálta megőrizni a nyugalmát, és csak tette, amit a férfi kért, ugyanis félt, nehogy bántsa a gyerekeket.
Miután elindult az iskolabusz vette észre a fegyveres férfi, hogy gyerekek is utaznak a buszon, így a jármű elejére vezette őket, hogy mindenkit közvetlen közelében tartson. Amikor mindegyik kisgyerek elöl volt, akkor kezdtek kérdezősködni.
„Katona vagy?” „Miért csinálod ezt?”„Bántani fogsz minket?” „Bántani fogod a buszsofőrünket?”
Corbin elmondása szerint a férfi érezte, hogy a gyerekek nem hagyják abba a faggatózást, ezért valami bekattanhatott neki, így mindösszesen négy mérföldnyi út megtétele után szólt a sofőrnek, hogy állítsa meg a buszt, mert le akar szállni.
Később kiderült, hogy a 23 éves Jovan Collazo a buszeltérítő, aki három hete vonult be egy katonai kiképzésre a Fort Jackson-i laktanyába. A rendőrök a férfit elfogták, őrizetbe vették, és két tucat vádpontot hoztak fel ellene, melyből 19 emberrablás vádja.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.