Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba
Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba

MTI

 / Gazdaság

Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi - jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos a Velencében pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Hirdetés

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni, adta hírül az MTI.

Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.

Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik.

Hirdetés

Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.

2023. január 16-tól a belépés fizetőssé teszik azon turisták számára, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.

Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon.  

Az internetről letölthető jegyeket többek között a  vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.

Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret.  

A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be.

Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.

"Nem halaszthatjuk tovább a város fizetőssé tételét, elkerülhetetlenné vált a túlzott látogatói szám csökkentésére - mondta Simone Venturini a sajtótájékoztatón.

Címkék

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.