Az orosz szibériai szövetségi körzet csaknem 500 milliárd rubel (6,9 milliárd dollár, közel 2000 milliárd forint) összértékű együttműködési megállapodást írt alá a Szentpéterváron a június elején megrendezett gazdasági fórumon (SPIEF).
A beruházások a szénrégió gazdasági diverzifikálásához, azaz az egyoldalú függés leépítéséhez és a több lábra állításhoz járulnak hozzá - írja az Origo.
A 74 projekt közül több a terület turizmusának fejlesztését célozza meg.
A Kelet-Szibéria régió Kína közelében fekszik. Mindössze két órába telik repülővel Irkutszkból, Kelet-Szibéria központjából Pekingbe utazni, Vlagyivosztok, Oroszország pazar panorámájú, óceáni kikötővárosa pedig közvetlenül a kínai-észak-koreai határa közelében helyezkedik el, a Moszkváig nyúló Transzszibériai vasútvonal végállomásaként.
1959-ben Kaliforniában tett látogatása után Nyikita Hruscsov szovjet vezető mondta először Vlagyivosztok lakóinak, hogy ez a város Oroszország San Francisco-ja. A természetföldrajzi adottságokat figyelembe véve mindkét város nagy, jól védett öblök köré épül, és meredek dombok veszik körül.
Amennyiben a tervezett beruházások megvalósulnak, úgy ez a város is hasonlóan turisztikai központ lehet.
Szibéria pedig kulcsfontosságú régió abból a szempontból, hogy a kontinensnyi Oroszország ne csak mint európai, hanem mint ázsiai nemzet is fejlődjön.
Moszkva az elmúlt években rengeteget költött a Transzszibériai vasút kapacitásának növelésére, valamint a repülőtéri és tengeri kikötői infrastruktúra fejlesztésére is.
Az északi-sarki tengeri jég folyamatos olvadása új hajózási útvonalat nyit meg, illetve állandósít, amely akár 40 százalékkal is lerövidítené a Délkelet- Ázsiából Európába vezető tranzitidőket, illetve az Egyesült Államokba tartó utazási időt is. A klímaválság egyik nyertese - ha lehet így fogalmazni - egyértelműen Oroszország, amely már most növekvő mezőgazdasági hatalom.
Az eddig fagyott szibériai talaj olvadása hatalmas, eddig kihasználatlan földterületet szabadított fel az agrárművelés számára és Kelet-Oroszországban a vad erdők,
mocsarak és gyepek lassacskán átalakultak rendezett szójabab-, kukorica- és búzaültetvényekké.
Ahogy a távol-keleti piac egyre bővül, ezzel párhuzamosan nő meg a régió potenciálja. Vlagyivosztok városában különösen sok beruházás történik az infrastruktúrába, utakba, egyetemekbe, és a város egyre vonzóbb a turisták számára is. A külföldi elemzők is megerősítették, hogy a térség rengeteg befektetési lehetőséget kínál és ezt a most megkötött számos nemzetközi együttműködési projekt is alátámasztja.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.