Temetési kauciót kell fizetni a Mont Blanc megmászásáért
Temetési kauciót kell fizetni a Mont Blanc megmászásáért
 / Gazdaság

Mostantól 15 ezer eurós kauciót kell fizetnie minden hegymászónak, aki a legnépszerűbb útvonalon, a francia Saint-Gervais-les-Bains városkáján keresztül akarja megmászni a Mont Blanc hegycsúcsot - írja a Világgazdaságra hivatkozva az Origo.

Hirdetés

A város vezetőjének, Jean-Marc Peillex-nek abból lett elege, hogy minden bajba jutott hegymászó mentési költségét a településnek kell állnia, így inkább előre elkérik a pénzt, benne a – bizonyos esetekben sajnálatosan bekövetkező – temetés összegét is.

A mentés a becslések szerint tízezer eurót, a temetés pedig ötzer eurót tesz ki, így jön ki a 15 ezer euró.

Egyébként az útvonal látogathatóságát határozatlan időre felfüggesztették, mivel többször is sziklaomlásokról számoltak be a környéken, a helyiek pedig nem győzik felhívni a figyelmet a veszélyekre. Ennek ellenére a hírek szerint sokan megpróbálnak feljutni a hegycsúcsra.

Peillex egy friss történetet is felidézett, amely szerint öt román turista vágott neki a csúcsnak úgy, hogy mindössze rövid nadrág, edzőcipő és szalmakalap volt náluk. 

Őket még idejében megállította a hegyi rendőrség.

"Az emberek halálmegvető elszántsággal vágnak neki a hegynek, aztán elvárják, hogy mások megmentsék őket, és a francia adófizetők állják a számlát. Sok esetben sajnos még a temetési költségeket is" – mondta a polgármester.

A francia oldalon az elmúlt húsz évben több mint száz ember halt meg a Mont Blanc megmászása közben.

A Mont Blanc-t az olasz oldalról is meg lehet közelíteni, de ez a lehetőség sokkal kevésbé népszerű. Legalábbis eddig így volt, most viszont a The Guardian megszólaltatta az itteni város vezetőjét, aki közölte: Olaszországban nem terveznek bevezetni ilyen kauciót.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.