Lezárultak a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó- és versenyfelkészítő hétvégék a „GENIUS” szervezésében
Lezárultak a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó- és versenyfelkészítő hétvégék a „GENIUS” szervezésében

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében nyolcadik alkalommal került megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége. A tehetséggondozó hétvége célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyekre való felkészítés, valamint a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítése, bővítése.

A foglalkozásokra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent Györgyi Albert kémia- (8. osztály), Margittai Antal biológia (7-8. osztály) és természetrajz- földrajz (7-8. osztály) versenyek legjobb eredményeket elért helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket. A tanulók, az előző évekhez hasonlóan, névre szóló meghívót kaptak, akik közül összesen 16 tanuló (7 biológia, 2 kémia, 7 földrajz) vett részt a programban, az alábbi oktatási intézményekből: Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, Beregszászi Horváth Anna Gimnázium, Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Nagygejőci Gimnázium, Somi Gimnázium, Ungvári Dayka Gábor Líceum, Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum, Verbőci Középiskola.  

A tehetséggondozó program első hétvégéje január 19–21. között valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete bázisán. A második hétvégére január 26–28. között került sor. A tehetséggondozó- és versenyfelkészítő program harmadik hétvégéje és egyben záró alkalma február 9–11. között zajlott.

Lezárultak a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó- és versenyfelkészítő hétvégék a „GENIUS” szervezésében
Lezárultak a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó- és versenyfelkészítő hétvégék a „GENIUS” szervezésében

A hétvégéken résztvevő tanulók az alábbi témákról hallhattak előadásokat többek között: Herman Ottó élete és munkássága; nemzeti parkok (Kiskunsági Nemzeti Park); ökológiai alapismeretek; életközösségek vizsgálata; globális környezeti problémák: víz-, levegő, talajszennyezés; térképészeti gyakorlatok – domborzati térképek, tematikus térképek elemzése; alapvető légköri folyamatok: a levegő felmelegedése, víz a légkörben, a szél; Teleki Pál élete és munkássága; Közép-Európa magashegységei: Kárpátok; réz-szulfát kristályok növesztése. (átkristályosítás); sók; egyes ionok minőségi kimutatása; laboratóriumi munka: anionok és kationok kimutatása; a hidrogén; kovalens hidrogénvegyületek; az ammónia.

Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán összesen 20 szakképzett pedagógus foglalkozott, akik valamennyien a II.RFKMF oktatói: Bak Éva, Benedek Viktória, Doktor Klára, Gergely Lívia, Hadnagy István, Izsák Tibor, Kázmér Éva, Kohut Erzsébet, Kolozsvári István, Kopor Zoltán, Kutasi Kamilla, Molnár Attila, Molnár D. István, Molnár Krisztina, Sidó Evelin, Szanyi P. Lívia, Székely Marianna, Takács Gabriella, Tóth Attila, Vass Edina.

A program szakmai felelőse dr. Kohut Erzsébet, a II. RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője. A kémia foglalkozások szakmai referense Bak Éva, a II. RFKMF Biológia és Kémia Tanszék oktatója, a földrajz foglalkozások szakfelelőse Székely Marianna, a II. RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatója.

A programot a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.