A gyermekszületési támogatást a tervek szerint 50-150 ezer hrivnyára emelik Ukrajnában. Erre legkorábban 2022-ben kerülhet sor.
A finance.ua közlése alapján az ukrán parlamenthez benyújtott törvénytervezet szerint az első gyermek megszületése után a támogatás összege 50 ezer hrivnya lesz.
A másodiknál 100 ezer hrivnya, a harmadiknál pedig 150 ezer hrivnya lesz a támogatás.
A törvényjavaslat magyarázata szerint 2014 óta a gyermek születési támogatást most először emelik meg.
A támogatás összege 2014-es árfolyamon körülbelül 2,5 ezer dollár volt, de az árfolyam változása miatt az összeg 1,4 ezer dollárra csökkent.
A megemelt gyermek születési támogatásokra a 2022-es állami költségvetésben körülbelül 23,68 milliárd hrivnyát kell elkülöníteni.
A várakozások szerint megugrik a születések száma.
A törvényjavaslat szerzői úgy vélik, hogy a támogatás összegének növelése javítja a születési arányt Ukrajnában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.