Fegyveres támadásokat követtek el kedd este Tel-Aviv egyik elővárosában, az első hírek szerint a merényleteknek több halálos áldozatuk van.
Izraeli lapjelentések jelentések szerint a támadás színhelye az ultraortodox zsidók lakta Bnei Brak városka volt - írja az MTI.
Elie Bin, a Magen David Adom - a helyi Vöröskereszt - igazgatója a Kan televíziós csatornának elmondta, hogy az elővárosban két különböző helyen követtek el támadást.
"Öt sebesültünk van, négy áldozat a helyszínen, az ötödik pedig a kórházba szállítás után meghalt" - tudatta Bin.
A rendőrség megerősítette a támadás tényét, s egyúttal közölte, hogy agyonlőtték a támadót. De sem a nevét, sem tettének esetleges motívumait nem hozták nyilvánosságra. Egyelőre annyit tudni, hogy feltételezhetően egyedül követte el a támadásokat. Eli Levy, a rendőrség szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy egyelőre vizsgálják, voltak-e cinkosai az elkövetőnek. Letartóztattak egy másik gyanúsítottat, de nem tudni, hogy volt-e köze a támadásokhoz.
A The Times of Israel című lap helyszíni tudósítója rendőri forrásokra hivatkozva arról írt, hogy terrorista támadásról van szó, elkövetője egy 25 éves, Dzsenin melletti településről származó palesztin fiatal férfi.
Hírportálján a lap arról számolt be, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szervezet egyik vezetője, Musír al-Maszri a Hamász rádióadójának úgy nyilatkozott, hogy "a Tel-Aviv-i hadművelet kiemeli a palesztinok egységét, éljenek bárhol is".
Izraelben egy héten belül ez volt a harmadik fegyveres támadás.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kedd este azonnal összehívta a biztonsági szolgálatok vezetőit a helyzet értékelésére.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.