Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy Ukrajnának nyújtandó 15 milliárd eurós támogatási programjának beindítását, valamint az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók megerősítését szorgalmazta hétfőn, a G20 csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek február 24-25-én, az indiai Bengaluruban tartandó találkozója előtt.
Az ukrajnai háború kezdetének pénteki, első "szomorú évfordulóján" a francia tárcavezető azt szeretné, ha a G20 csoport találkozóján "kidolgoznánk egy IMF-programot Ukrajnának, amely 15 milliárd eurót jelentene négy évre".
"Az európai uniós és a G7 országcsoport által nyújtott segítségen kívül elengedhetetlen, hogy az IMF is fellépjen Ukrajnáért"
- idézte az AFP hírügynökség Bruno Le Maire-t.
Az IMF szombaton jelezte: a Kijevvel kötött megállapodásuk megnyitja az utat az Ukrajnának nyújtandó hitelprogramról szóló tárgyalások előtt, amennyiben az ukrán hatóságok teljesítik a pénzügyi szektor stabilitására vonatkozó követelményeket.
A francia gazdasági minisztérium szerint az Ukrajnának nyújtott európai pénzügyi segítség elérte a 18 milliárd eurót, amelyből több mint 3 milliárdot januárban utaltak át, míg az Egyesült Államok 9,5 milliárd dolláros támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára.
"A G7 országcsoportban az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók megerősítéséért fogunk szót emelni"
- jelezte Bruno Le Maire.
"Ezek a gazdasági szankciók hatékonyak, mert lehetővé tették, hogy Oroszország olajbevétele a felére csökkenjen, és teljesen szétessenek Oroszország értékláncai olyan stratégiai iparágakban is, mint az űrkutatás vagy az autógyártás, és ez egy hosszú távú fegyver"
- mondta a francia kormánytag, közölte az MTI.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.