Már több mint kilenc éve történt Michael Schumacher súlyos síbalesete. Ahogy telik-múlik az idő, úgy ritkulnak a hírek a hogylétéről. Nem véletlenül!
Kedden 54 éves lett Michael Schumacher, akinek – a szeretteivel együtt – teljesen megváltoztatta az életét a 2013. december 29-én elszenvedett súlyos síbalesete. A csaknem végzetes koponyasérülése óta, az idő előrehaladtával egyre ritkábban árulnak el bármit is a hétszeres F1-világbajnok állapotáról. A német sajtó szerint ennek három oka van - írja a hirtv.hu.
A svájci villájában (olykor pedig mallorcai üdülőjében) ápolt német világsztár hogylétét hétpecsétes titokként kezeli a családja és a sajtó rövid pórázon tartásával foglalkozó korábbi menedzsere. Sabine Kehm legutóbb 2019 decemberében árult el konkrétumot, akkor is csak azért, hogy cáfolja a Bunte magazin bombahírét, mely szerint Schumi "karácsonyi csodaként" újra tud járni.
– Sajnos egy közelmúltbeli sajtóhír arra kényszerít minket, hogy tisztázzuk: ellentmond a tényekkel az az állítás, hogy Michael tud járni – mondta akkor Kehm, aki sikeres sajtópert indított a lap ellen.
Azóta a kedvencük hogylétére kíváncsi rajongók legfeljebb a legszűkebb baráti kör, a Schumacher-villába bejáratos bennfentesek egy-egy utalásából próbálhatnak a sorok között olvasni.
A Schumacher-hírzárlat okai:
Kehm szerint, ha egyszer is engednek a kíváncsiskodók nyomásának, akkor bármennyit is árulnak el Schumi állapotáról, az megnyugvás helyett ezernyi új kérdést szülne;
a Schumacheréhez hasonló agysérülések lefolyása mindenkinél más és más, a szakemberek sem tudnak jóslatokba bocsátkozni, ráadásul a betegek állapota nagyon hullámzó lehet: jobb napok, időszakok után bármikor bekövetkezhet visszaesés is;
a Forma–1 ikonja ráadásul nem csak aktív éveiben próbálta megvédeni magánletét a nyilvánosságtól, de éppen a síbalesete előtti napokban árulta el a menedzserének: "el akar tűnni" a reflektorfényből.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.