Fontos dologra hívta fel a figyelmet Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban a Liverpool edzője
Fontos dologra hívta fel a figyelmet Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban a Liverpool edzője
 / Sport

A Liverpool vasárnap délután a Manchester Unitedet fogadta hazai pályán a Premier League-ben. A mérkőzés előtt Arne Slot vezetőedző Szoboszlai Dominikról is szót ejtett.

Hirdetés

A magyar válogatott csapatkapitánya a West Ham United elleni találkozót a sárga lapos eltiltása miatt kihagyta, azonban a Manchester United elleni rangadón már visszatérhet a pályára. Arne Slot a meccs előtti sajtótájékoztatón Szoboszlaival példálózva emelte ki, mennyire erős és különleges a csapata - írja az origo.hu.

A Newcastle ellen három háromra végződő találkozón vettem észre, mennyire erős lelkileg a csapat, mert a nehéz első hatvan percet követően Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik pályára lépése után talált még egy sebességi fokozatot.

Ott láttam, mennyire különleges ez a társaság" - méltatta játékosait a holland szakember.

A Liverpool edzője a Manchester Unitedről is elismerően beszélt, függetlenül attól, hogy az ellenfél jelenleg gyenge formában van és csak a 14. helyen szerénykedik a tabellán.

Lényegesen jobb játékosaik vannak, mint amit a tabella jelenleg sugall, de időbe telik Rúben Amorimnak, mire kihozza belőlük a maximumot" -

idézte a Nemzeti Sport Slot szavait.

A Liverpool 18 mérkőzés után 6 pontos előnnyel vezeti a tabellát a második Arsenal előtt, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott londoni riválisánál. A csapattal kapcsolatban érdekesség, hogy a góllövőlistát vezető Mohamed Szalah nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó liverpooli szezonja, melynek végén szeretne bajnoki címet ünnepelni.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.