Így reagált Szoboszlai Dominik csapata fantasztikus sikere után
Így reagált Szoboszlai Dominik csapata fantasztikus sikere után
 / Sport

A Liverpool 2-0-ra legyőzte otthon a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, Szoboszlai Dominik pedig végig a pályán volt, komoly része volt a nagyon fontos sikerben.

Hirdetés

A Manchester City újabb kínos vereségbe szaladt bele, Pep Guardiola csapata minden sorozatot figyelembe véve már hét mérkőzés óta nyeretlen, míg Arne Slot együttese már kilenc pont előnnyel vezeti a bajnokságot - írja az origo.hu.

Szoboszlai Dominik a meccs után elmondta, "Mielőtt a pályára léptünk, megkérdeztem a többieket, hogy a Real Madrid vagy a Manchester City ellen lesz jobb a hangulat, és ők mondták, hogy a City ellen."

A siker után a magyar válogatott csapatkapitánya a közösségi oldalán is üzent a követőinek, azt írta, hihetetlen este volt a reflektorfények alatt, de már előre tekintett a szerdai meccsükre.

Hirdetés

A Liverpool szerdán újra bajnokit játszik majd, a hétközi fordulóban a Newcastle United otthonában lép majd pályára a Premier League első helyén álló csapat.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.