A Hamilton helyére érkező olasz tini elképesztő célt tűzött ki maga elé
A Hamilton helyére érkező olasz tini elképesztő célt tűzött ki maga elé
 / Sport
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A következő szezonban George Russell mellett Kimi Antonelli lesz a Forma-1-es Mercedes csapat második pilótája. A 18 éves versenyzőnek a bemutatkozása nem volt túl sikeres, ennek ellenére kijelentette, hogy már a következő idényben szeretne futamokat nyerni.

Hirdetés

Lewis Hamilton távozásának bejelentése után több pilóta neve is felmerült a Mercedsnél, végül a 18 éves Kimi Antonellire esett a brackley-i székhelyű csapat választása - írja az origo.hu.

Antonelli augusztus végén Monzában debütált a Forma-1-ben, azonban az első szabadedzésen, azonban kilenc perc után a Parabolica kanyarnál megcsúszott és a gumifalba csapta a Mercedesét, piros zászlót kiváltva ezzel. 

Az első szabadedzésen elkövetett hibája ellenére Antonelli nem érzi úgy, hogy túl korán jött számára a Forma-1-es lehetőség.

Úgy érzem, készen állok az F1-re. Ami a sebességet illeti, szerintem nem lesz gond. Az egyetlen dolog, amiben sok munka lesz, az az, hogy hogyan lehet a lehető legjobban menedzselni egy hétvégét és megtanulni az összes procedúrát”

– mondta Antonelli az olasz Gazzetta dello Sportnak.

A Mercedes három futamgyőzelmet aratott az idei szezonban, jövőre pedig még nagyobb előrelépést szeretne elérni a csapat.

Annak ellenére, hogy még nincs Forma-1-es versenyhétvégi tapasztalata, Antonelli kijelentette, hogy az újoncszezonját több győzelemmel szeretné majd zárni.

„Mindenképpen álom lenne néhány futamot nyerni. Nem lesz könnyű, mert minden csapatnak versenyképes autója lesz, de ez a cél. Néhány dobogós helyezés is jó lenne, de a fő cél az, hogy megkaparintsunk néhány győzelmet” – tette hozzá a 18 éves tehetség. 

Hirdetés

 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Címkék

Forrás