A Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a balszélsőként bevethető Alekszandar Csirkovics.
Az Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzésre készülő zöld-fehérek honlapjukon jelentették be, hogy leigazolták a szerb élvonalban érdekelt Topolyától a 23 éves Csirkovicsot, írja az MTI a zöld-fehérek hivatalos oldalán megjelent hír alapján - írja az origo.hu.
Csirkovics az osztrák Admira Wacker Mödlingben ismerkedett meg a labdarúgással, majd szerepelt az FC Admirában, a szerb második ligás Macvában, a spanyol harmadosztályú Gimnástic de Tarragonában, a szerb Vozdovacban, az orosz Szamarában, aztán 2023 júliusában kölcsönben tért vissza Szerbiába, a Topolyához. Ott féléves kölcsönszerződés után, tavaly nyáron végleg szerződtette a Konferencia-liga főtábláján is szereplő együttes. A Topolyában 68 mérkőzésen 21 gólt szerzett.
Csirkovics számár nem lesz teljesen idegen az öltöző, hiszen a szerb és az orosz élvonalban korábban már több jelenlegi Fradi-játékos, így Alekszandar Pesics, Matheus Saldanha és Cristian Ramírez elleni is futballozott. Bemutatkozó interjújában elmondta, nagy tisztelője a Fradi edzőjének, Robbie Keane-nek, és nagyon büszke rá, hogy a játékosa lehet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.