Ukrajna megtiltotta válogatott sportolóinak, hogy olyan versenyeken vegyenek részt, amelyen oroszok vagy fehéroroszok is indulnak – tudatta az ukrán sportminisztérium pénteken közzétett rendeletében.
Az ukrán sportolók a rendelet értelmében
ezentúl nem indulhatnak olyan olimpiai, nem olimpiai sportágak versenyein és paralimpiai viadalokon, amelyeken oroszok vagy fehéroroszok is részt vesznek.
Az új rendeletet Matvij Bidnij sportminiszter-helyettes írta alá és péntek hajnalban tették közzé a sportminisztérium honlapján.
A néhány ukrán sportoló által bírált döntés azután született, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága március 28-án javasolta az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedését a nemzetközi sportba azzal a feltétellel, hogy csak semlegesként vehetnek részt a versenyeken, és csak olyanok, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy nemzetbiztonsági szervekkel.
Az ukrán kormány erre reagálva kiadott egy rendeletet,
miszerint megfosztja nemzeti státuszától azokat a sportági szövetségeket, amelyek sportolói versenyeznek orosz és fehérorosz riválisokkal.
Néhány ukrán sportoló, köztük Vladiszlav Heraskevics olimpiai bajnok szkeletonversenyző bírálta a tiltó rendeletet, mert szerintük az az ukrán sport tönkretételéhez vezet.
„Amennyiben az ukránok nem lesznek jelen a versenyeken, akkor teljesen elhagyjuk a nemzetközi sportpályákat, ezzel pedig lehetőséget adunk az orosz és fehérorosz sportolóknak hogy hirdessék az ő narratívájukat”
– írta a Heraskevics.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.