Verekedésbe keveredett a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám - írta a Blikk.
Egy férfi azt állítja, hogy a példaképének tartott labdarúgó, Szalai Ádám néhány napja megrúgta őt. A sztárfocista a Blikknek azt mondta, csak a testvérét védte meg, akit részeg fiatalok inzultáltak. A rendőrség nyomoz az ügyben - írja az origo.hu.
Szalai Ádám utóbb így idézte fel a történteket: "Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy, nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert."
A megrúgott fiatal férfi nem tagadta, hogy aznap este többet ittak a kelleténél, ugyanakkor feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást garázdaság gyanúja miatt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.