A Premier League hétvégi első fordulójával egy időben a tippelgetések is megkezdődtek, szakírók sora próbálja eltalálni, melyik csapat lesz a bajnok és kik kaphatják a szezon végén az egyéni díjakat. Nos, mindkét kategóriában van magyar érdekeltség, természetesen a Liverpool és Szoboszlai Dominik révén.
A brit bulvárlap, a Daily Star sportújságírói abban szinte kivétel nélkül egyetértenek, hogy a Bajnokok Ligáját az új formában induló idényben is a Real Madrid nyeri. Hazai pályán, azaz a Premier League-ben ugyanakkor már sokkal színesebb a kép, a legtöbben ugyan a Manchester City és az Arsenal bajnoki címét jósolják, de akad, aki szerint a Liverpool emeli majd a magasba a trófeát - írja az origo.hu.
Az év játékosa díjra kapott szavazatot Martin Ödegaard, Erling Haalandi, Phil Foden és Rodri is,
de Adam Cailler szerint a legbecsesebb egyéni elismerést nem más fogja kapni, mint Szoboszlai Dominik!
A szakíró az első forduló után máris dörzsölheti a tenyerét, hiszen a Liverpool 2-0-ra nyert az újonc Ipswich Town otthonában, amiben hatalmas szerepet játszott a második félidőben parádézó Szoboszlai Dominik is.
"A Liverpool mindenkit meglep azzal, hogy az átigazolási időszak vége előtt csak egy játékost szerződtet, mégis mindenkit felülmúl a csapat, és megszerezheti a bajnoki címet" - idézi Caillert a Ripost, amelyik a számok nyelvén is megmutatja, milyen jól játszott a gólpasszt is adó magyar támadó. Ezek szerint
ő hozta össze a legtöbb helyzetet a Liverpoolnak (3), a második legtöbb labdaszerzést hajtotta végre a középpályán (4) és a passzainak 91%-a sikeres volt (39/43).
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.