Mint ismert, Sipos Adrián, a Telekom Veszprém magyar válogatott kézilabdázója a német élvonalban szereplő Melsungen csapatánál folytatja pályafutását. A játékos nagyon örül neki, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában próbálhatja ki magát.
"Nagyon örülök, hogy ilyen csapathoz igazolhatok, mert bár nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában, de a Bundesliga a világ egyik legerősebb bajnoksága, és heti rendszerességgel BL-szintű mérkőzéseket játszhatok" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Sipos.
Hozzátette, voltak itthonról is ajánlatai, és voltak beszélgetései BL-csapatokkal, de utóbbiakkal nem jutottak el a megegyezésig - írja az origo.hu.
Elmondása szerint Roberto García Parrondo vezetőedző személye maximálisan befolyásolta a döntéshozatalban, mert amikor az elmúlt években spanyol rendszerben dolgozott, az mindig a javára vált.
Új együttesében is védekezésben számítanak majd rá, a következő szezonban pedig az európai kupaszereplést érő hely megszerzése lesz a céljuk.
Sipos hangsúlyozta, hogy a mai napig nagyon szeret Veszprémben játszani, és minél több éremmel szeretne távozni a klubtól.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.