Gera Zoltánék nagy igazolást jelentettek be
Gera Zoltánék nagy igazolást jelentettek be
 / Sport

Bár az őszi szezon még tart a labdarúgó NB I-ben, a Kecskemét szakvezetése a háttérben már gőzerővel dolgozik azon, hogy a téli átigazolási időszakban megerősítse a keretet az idény második felére. A klub bejelentése szerint az első téli érkező az argentin Michael López lesz.

Hirdetés

Michael López megállapodása december 31-én lejár a finn Lahtinál, így januártól csatlakozhat majd hivatalosan is a KTE-hez - írja az origo.hu.

Michael López a KTE játékosa lett

A csatár a Győr elleni sikert már személyesen is láthatta, majd megérkezett Kecskemétre, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig alá is írt.

"Nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert úgy érzem, hogy a

Hirdetés

jövőm szempontjából egy kitűnő bajnokságba és klubba érkeztem, ami nekem fontos volt.

Győrben már személyesen nézhettem meg a csapatot, boldog vagyok, hogy sikerült begyűjteni a három pontot, mert erre most nagy szükségünk van. Bár csak januártól csatlakozhatok, de már most nagyon készülök az előttünk álló csatákra, amik várnak ránk, biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Csak egy célom van: segíteni akarom a csapatot abban, hogy elinduljunk felfelé! Ígérgetni nem akarok, a legfontosabb, hogy a pályán nyújtott teljesítményem beszéljen helyettem" – mondta Michael López, aki a 32-es mezszámot fogja viselni lila-fehérben.

Mit kell tudni Gera Zoltánék új igazolásáról?

Michael Steven López 1997. augusztus 19-én született Lomas de Zamorában, labdarúgó pályafutását a Banfield színeiben kezdte, ahol 2017-ben bemutatkozhatott az élvonalban is. Összesen 15 tétmeccsen viselte a gárda mezét, ezeken a fellépésein egy gólt szerzett a szárnyait bontogató támadó, aki aztán kölcsönben a Defensors és a Fénix színeiben is megfordult.

2021-ben légiósnak állt, a fehérorosz FC Minszkben 24 meccsen 7 gólt szerzett, ezt követően pedig Finnországba igazolt, az AC Oulu színeiben 32 meccsen 11 gólig jutott.

A moldáv Sheriff következett ezután, ahol 9 tétmeccsen 3 gólt lőtt, s végül bajnok és kupagyőztes is lett. Finnországba visszatérve a Lahti játékosa volt legutóbb, 30 meccsen 11-szer vette be az ellenfelek kapuját, emellett kiosztott három gólpasszt is.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.