Eldőlhetett, ki lesz a Fradi új edzője
Eldőlhetett, ki lesz a Fradi új edzője
 / Sport

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára a holland Pascal Jansen az egyik legesélyesebb jelölt. Az 51 éves szakember egy fotó tanúsága szerint már a Fradi-sporttelepen tartózkodik, így hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a kinevezését.

Hirdetés

Az 51 éves Pascal Jansen legutóbb az AZ Alkmaarnál tevékenykedett 2020 decemberétől 2024 januárjáig, itt együtt dolgozott többek között a magyar válogatott Kerkez Milossal is, de annak az Arne Slotnak is volt az asszisztense, aki nemrégiben Jürgen Kloppot váltotta a Liverpoolnál. A Ferencváros ügyeiben jól értesült szurkolói portál, az ulloi129.hu az oldalán megosztott egy fotót, amely arról tanúskodik, hogy a holland edző már megérkezett a Népligetbe - írja az origo.hu.

Pascal Jansen lehet a Fradi új edzője

A Paks ellen elveszített Magyar Kupa-döntő után távozó Dejan Sztankovics utódja Jansen lehet, aki az AZ Alkmaar csapatával harmadikként, negyedikként és ötödikként is zárta a holland élvonalat, minden évben sikerült kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplést. Az elmúlt napokban Angliában szóba hozták a Sunderland együttesével is, de a hírek szerint a Fradinál az egyik fő jelölt.

A Ferencváros kispadjára a holland tréner mellett még a jelöltek között emlegetik a Maccabi Tel-Aviv edzőjét, Robbie Keane-t,

aki játékosként a Liverpoolban is futballozott, az ír válogatottban pedig 146 alkalommal szerepelt.

Hirdetés

Rajtuk kívül még jelölt két norvég edző, a Moldét irányító Erling Moe, valamint a legutóbb a Club Bruggénél dolgozó, de a skót Celticnél is megfordult Ronny Deila is. A hírek szerint utóbbi két szakemberrel már meg is voltak a tárgyalások.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.