Beregszászi önkéntesek a budapesti atlétikai világbajnokságon - Életre szóló élmények

Kárpátinfo hetilap

2023. 09. 05. – 11:47 / Sport

Az augusztus 19. és 27. között Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokság Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye volt, amit az újonnan épített Nemzeti Atlétikai Központban, illetve az utcai futó- és gyaloglóversenyeket a belvárosban rendezték meg. Kárpátalján is igen sokan kísérték figyelemmel a televíziós és rádiós közvetítéseket, s nemcsak a magyar sportolóknak szurkoltak, de elismeréssel reagáltak az igazán kimagasló sportteljesítményekre. Nem tudom, személyesen hányan látogattak el a versenyekre vidékünkről, de két bátor beregszásziról tudunk, akik önkéntesként vettek részt az eseményen: Kurmai-Ráti Szilvia és fia, Kornél.

- Arról már hallottunk, hogy nagy focimérkőzésekre sokan szervezetten is utaznak szurkolni a magyar fővárosba, meg távolabbi helyszínekre is, ám az atlétika nem annyira népszerű sport, sajnos. Ti hogyan lettetek önkéntesek egy ilyen eseményen?

- Az atlétikai világbajnokságot a föld harmadik legrangosabb sporteseményének nevezik. Csak az olimpia és a labdarúgó világbajnokság előzi meg. Azért döntöttünk úgy, hogy önkéntesként jelentkezünk, mert Budapesten szervezték: Magyarország először adott otthont ennek a különleges sporteseménynek. Kornél, a legnagyobb gyermekem hívta fel a figyelmemet arra múlt év decemberében, hogy megnyitották a regisztrációs felületet a jelentkezéshez. Kérte, hogy pályázzak én is a lehetőségre, hiszen ő még nem töltötte be a 16. életévét, és szükség lesz a jelenlétemre, mint törvényes képviselőjére. Ráálltam, mert úgy értékeltem, több minőségi időt szükséges vele töltenem, s ez éppen kapóra jött. Aztán kedvezőtlen folytatás ígérkezett, mert azt a választ kaptuk az Önkéntes Program igazgatójától, hogy mégis csak 16 év felett kell lennie az önkénteseknek, engem viszont örömmel várnak... Előbb visszakoztam, de egyet aludtam rá, és elhatároztam, hogy saját magammal is szükséges több minőségi időt töltenem: ez bizonyára fantasztikus lehetőség lesz ehhez. Mivel négygyermekes édesanya vagyok, ezért itthon fenntartásokkal fogadták, hogy tíz napra egyedül menjek Budapestre. Lassanként viszont megbarátkoztak a gondolattal.

- Tudtad, mi vár ott rád, rátok?

- Képzésekre és előadásokra jártunk: ez egyébként feltétele volt az önkéntes közreműködésünknek a nyári világbajnokságon. Kornél mindenhová elkísért, igaz, egyelőre csak kívülállóként. Igyekeztem azért minden követ megmozgatni ezalatt, hogy ő is bekapcsolódhasson a kora ellenére, viszont falakba ütköztem. Mesemondó vagyok, és az élet gyakran mesésnek mutatkozik: így jött egy csodás fordulat. A szervezők látták újra és újra felbukkanni a kitartó Kornélt az oldalamon, és a világbajnokság előtt egy nappal, miután felvettem az akkreditációs kártyámat és a formaruhacsomagot, megengedték, hogy ő is akkreditálódjon úgy, hogy végig én vállalom érte a felelősséget. Hogyne vállaltam volna?! Szárnyaltam örömömben: végre teljesülhetett Kornél nagy álma!

- Mivel foglalkoztatok?

- Két napon át a szállítás területén önkénteskedtem. Egy Duna-parti szállodában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tagjait kellett elkísérnem ahhoz a hajóhoz, amely a Csepel-sziget mellett felépített, 35 ezer nézőt befogadó, újdonatúj atlétiai stadionba vitte őket. Aztán már Kornéllal átkerültünk az Action Team-be, amely magyarul annyit tesz, azonnali bevetésre kész csapat. Ahol éppen szükség volt erősítésre, oda mentünk. Hatalmas, vicces habszivacs kesztyűkkel mutattuk az utat a szurkolóknak a beléptető kapuknál, elkísértünk egy busznyi speciális intézményből érkező nézőt egészen a lelátóig, búcsúajándékot csomagoltunk az önkénteseknek (így magunknak is), a Nyugati pályaudvaron egy vb-s standnál népszerűsítettük a bajnokságot, beszélgettünk az angol nyelvű érdeklődőkkel, a stadionban programfüzeteket hordtunk szét, a VIP szektoroknál segédkeztünk a jegyellenőrzésben, a Média Központban – ahonnét tudósítottak a világ minden tájáról érkező újságírók, riporterek – mutattuk az utat a versenyeik után érkező sportolóknak, hogy merre kell haladniuk… Közben sok önkéntestársunkkal ismerkedtünk meg, főként persze magyarokkal, de csehekkel, spanyolokkal is. Óriási dolog volt, hogy műszakon kívül a versenyeket is szabadon látogathattuk az akkredtiációs kártyánk segítségével.

- Milyen sportágakban folyó versenyeket láttatok?

- A stradionon belül rövidtávfutást, váltókat, gátfutást, távolugrást, magasugrást, rúdugrást, kalapácsvetést, diszkoszvetést, gerelyhajítást, hétpróbát. A Hősök teréről indultak az utcai versenyek, mint a gyaloglás vagy a maratonfutás. A magyar sportolóknak teli torokból szurkoltunk. Ők még kiesés, hiba esetén is óriási tapsot kaptak a lelátóról: a stadionban ülő nézőknek a sportolókhoz való támogató helytállása elbűvölt! Nem hurrogtak, nem fütyültek ki senkit. Ha egy magasugró ugrás előtt például csendet kért (az ujját az ajka elé tette), akkor az egész nézőtér elhalkult.

- Legemlékezetesebb pillanatok, találkozások, élmények...

- Augusztus 20-ára jegyet foglaltunk az egész családnak, eljöttek Beregszászból hozzánk. Együtt örültünk a lelátón, biztattuk a versenyzőket. Csak ajánlani tudom, hogy mindenki menjen el egyszer egy sporteseményre, ahol több ezer nézővel együtt szurkolhat. Ezt az élményt nehéz visszaadni szavakkal.
Egy másik nagy élmény, amely eszembe jut, amikor azt a feladatot kaptuk, hogy a médiaközpontban mutassuk az utat a sportolóknak, Fekete Fédra magyar magasugró is feljött a versenye után. Igaz, hogy abban a körben nem jutott tovább, de előre eldöntöttem, hogy kezet rázok vele, amikor felém jön. Így is történt, szeretettel gratuláltam neki, és megszorítottam a törékenynek tűnő magasugró kezét. Két szóban: örültünk egymásnak.

- Kornél, te hogy élted meg ezeket a napokat?

- Nagyon jó volt és emlékezetes. Szinte már le is tettem arról, hogy önkéntes legyek és teljesen váratlanul ért, hogy mégis bekapcsolódhattam. Életre szóló élményeket szereztem, és várom, hogy még részt vehessek ilyen nagy, világszínvonalú eseményen önkéntesként.