Labdarúgás. Illusztráció
Labdarúgás. Illusztráció

MTI

 / Sport

A csereként beállt Szoboszlai Dominik bombagóljának is köszönhetően a Liverpool 3-1-re legyőzte a másodosztályban éllovas Leicester Cityt az angol labdarúgó ligakupa harmadik fordulójának szerdai játéknapján.

Hirdetés

A magyar válogatott 22 éves csapatkapitányát a 65. percben, 1-1-es állásnál cserélte be Jürgen Klopp vezetőedző, a középpályás pedig öt perccel később húsz méterről hatalmas erővel, védhetetlenül rúgta a labdát a jobb felső sarokba. A végeredmény Diogo Jota sarkazós mozdulattal szerzett találatával alakult ki.

Szintén bejutott a nyolcaddöntőbe a Kerkez Milossal felálló Bournemouth is, amely hazai pályán 2-0-ra győzte le a másodosztályú Stoke Cityt. A magyar védő végigjátszotta az összecsapást.

A forduló legnagyobb meglepetését a bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Manchester City búcsúja jelentette: Josep Guardiola csapata a Newcastle United otthonában kapott ki 1-0-ra.

Hirdetés

A mérkőzések után elkészítették a következő kör sorsolását is: a 16 között Szoboszlaiék Kerkezékhez látogatnak majd, emellett megismétlődik a februári döntő, ugyanis a címvédő Manchester United a Newcastle-t fogadja.

A nyolcaddöntőket az október 30-i héten rendezik.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.