Az EBRD rekordösszegű finanszírozást nyújtott tavaly Ukrajnának
Az EBRD rekordösszegű finanszírozást nyújtott tavaly Ukrajnának

MTI

 / Gazdaság

Minden korábbinál nagyobb összegű finanszírozást nyújtott tavaly Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Hirdetés

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet csütörtöki beszámolójában közölte, hogy 2023-ban 2,1 milliárd eurót folyósított ukrajnai reálgazdasági programokra.

Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – a orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra.

Csütörtöki tájékoztatásában a bank ugyanakkor közölte, hogy a folyósítások értéke ebben a két évben elérte 3,8 milliárd eurót, mivel Ukrajna már 2022-ben is 1,7 milliárd euró EBRD-finanszírozásban részesült.

Hirdetés

A beszámoló hangsúlyozza, hogy a 3 milliárd eurós finanszírozási célt a pénzintézet már tavaly októberben teljesítette.

Az EBRD kiemelte azt is, hogy a 2022-2023-as időszakban csaknem 1,6 milliárd eurót sikerült bevonnia adományozói forrásokból Ukrajna számára. Ennek felét az Európai Unió adta, de Kanada, Norvégia, Spanyolország és Hollandia is jelentős összegekkel járult hozzá az ukrajnai finanszírozásokhoz.

A csütörtöki beszámoló kiemeli a kulcsfontosságú tavalyi események közül, hogy az EBRD kormányzótanácsa jóváhagyta a pénzintézet igazgatósága által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, és ezzel a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett december 31-i hatállyal.

A tőkeemelés az EBRD számításai szerint lehetővé teszi, hogy a bank a háborús időszakban éves szinten hozzávetőleg 1,5 milliárd eurót, az újjáépítés megkezdése után évente 3 milliárd euróig terjedő finanszírozást nyújtson Ukrajnának.

Az EBRD tavaly 13,1 milliárd euró finanszírozást juttatott hitelek és befektetések formájában a tevékenységi területéhez tartozó összes gazdaságnak; ez szintén éves folyósítási rekord.

A londoni pénzintézet 2023-ban 464 egyedi programhoz nyújtott finanszírozást, és ez is rekord a pénzintézet több mint három évtizedes eddigi történetében.

A társfinanszírozásokkal együtt az EBRD 26,2 milliárd eurót mozgósított tavalyi befektetési programjaira. Az összeg 80 százalékát a bank magánszektorbeli finanszírozásokra folyósította.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.