Radnainé Filep Ildikó és a „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete nevét Kárpát-medencei szinten sok gyermek és felnőtt ismerheti, hiszen hosszú évek óta lelkes szervezői az Életmese írói pályázatnak, amely mellett az érdeklődők hetedik alkalommal nevezhetnek be az októberben lezajló Életmese felolvasó- és illusztráló versenybe.
Az online tér kibővíti a jelentkezési lehetőségeket, és ezért külön figyelemmel biztatnak minden kedves érdeklődőt a részvételre.
Az Életmese felolvasó verseny leírása
A debreceni egyesület a korábbi nagy sikerre való tekintettel Kárpát-medencei szinten idén személyes és online formában is meghirdeti minősítő versenyét. A szervezők az online versenyformára a nagy távolságban élőket, illetve az esetleges vírus helyzet miatt, a személyes részvételt nem engedélyező helyzetben lévőket várják.
A személyes, jelenléti felolvasó versenyt Debrecenben, a Simonffy utca 21. sz. alatti Ifi házban október 16-án, 10.00-tól rendezik meg. A verseny két fordulóból áll. A versenyzőknek először a kötelező részletet, majd a szabadon választott mintegy 3 perces szöveget kell felolvasni.
A versenyre a nevezést október 6-ig várják.
Az online versenyzőktől 1-1,5 perces videó beküldését kérik, melynek beküldési határideje: október 30. A videófelvétel, az egyértelmű beazonosítás érdekében - a név, korcsoport és a település – elmondásával kezdődjön. Majd egy szabadon választott részlet felolvasását kell tartalmaznia, az eddig megjelent bármelyik Életmese kötetből, melyek a www.mosolyvirag.hu weboldalról tölthetőek le. A videó mellé, kérik, hogy csatolják a jelentkezési lapot is.
Az Életmese illusztráló verseny pályázati feltételei
A versenymunkának az Életmese kötetben eddig megjelent, szabadon választott történetet kell illusztrálnia. A pályázó adatai mellett, fontos a versenyzőknek a pályamunkán feltüntetni az illusztrált Életmese kötet megjelenési évszámát és a választott történet oldalszámát is. A rajzokat október 6-ig várják, melyet a jelentkezési lappal együtt kell elküldeni.
A szervezők az online beküldött pályamunkákból készült válogatást a www.mosolyvirag.hu weblapra, illetve a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Facebook-oldalára töltik fel.
Minden résztvevő arany, ezüst vagy bronz fokozatú minősítő elismerésben részesül.
A jelentkezéseket az alábbi korcsoportokban várják:
- korcsoport: alsótagozat,
- korcsoport: felső tagozat,
- korcsoport: 15 és 33 éves kor közöttiek,
- korcsoport: 34 év felettiek.
A versenyekre a nevezést, a rajzokat a jelentkezési lapokkal együtt október 6-ig az eletmese2021@gmail.com e-mail címre lehet elküldeni.
A zsűri az online felolvasó verseny résztvevőit november 20-ig minősíti, a szervezők az elért eredményeket november 30-ig teszik közzé a honlapjukon és Facebook-oldalukon.
Az érdeklődők a versenyek további részleteiről a +36/20-312-8584 vagy a +36/30-928-0899-es
mobilszámon kaphatnak tájékoztatást.
A felolvasó és az illusztráló versenyre a jelentkezési lap, valamint a kötelező, felolvasandó részletek a www.mosolyvirag.hu honlapon találhatóak meg.
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.