Aggódnak a német ipari vezetők a szankciók gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt

MTI

 / Gazdaság

A német gazdaságban széleskörű támogatást élveznek a szigorú szankciók, mert a háború nem kedvez az üzletnek, de már az eddigi kivetett korlátozások is kezdik éreztetni negatív hatásukat – mondta Martin Wansleben, a DIHK (Deutscher Industrie- und Handelskammertag e.V.), a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége ügyvezető igazgatója a Rheinische Post pénteki számában.

Hirdetés

A hatás nemcsak az energiaárak további emelkedésére vonatkozik, hanem különösen az ellátási láncokban bekövetkező, a gazdaságra széleskörű hatást gyakorló fennakadásokra – figyelmeztetett, írja az MTI.

Egyre több közepes méretű ipari vállalat már nem engedheti meg magának, hogy ilyen költségek mellett Németországban termeljen tovább.

„Ehhez jön még az az aggodalom, hogy az energiahordozó-hiány miatt legalább ideiglenesen le kell állítaniuk saját erőműveiket. Minden európai politikusnak figyelembe kellene vennie ezt a gazdasági következményt” – mondta Wansleben.

A fém- és villamosenergia-ipar vállalatai szintén drámai következményekre figyelmeztetnek. „Ha Németország úgy döntene, hogy nem importál többé gázt vagy olajat Oroszországból, annak drámai hatása lenne az iparunkra, de a magánháztartásokra is” – mondta Stefan Wolf, a Gesamtmetall munkaadói szövetség elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung pénteki számában. Az infláció kétszámjegyű lenne. Az ellátás biztonsága komolyan veszélybe kerülne.

Oroszország ukrajnai háborújára válaszul a CDU/CSU Bundestag-frakciója az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül történő gázszállítások leállítását követelte. Wolf, a Gesamtmetall elnöke szerint

az Északi Áramlat-1 leállítása önmagában mintegy 550 terawattóra energiaellátási veszteséget eredményezne, “évi mintegy 950 terawattóra igény mellett”.

Hosszú távon Németországnak mindenképpen csökkentenie kell kitettségét az orosz szállításoknak – hangsúlyozta. „Rövid távon azonban egyszerűen nincsenek alternatíváink, a szövetségi kormány és az Európai Bizottság erőfeszítései ellenére sem.”

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.