Kimondottan Kárpátalja szükségleteinek kielégítését szolgáló három kamion segélyszállítmány érkezését jelentette be Viktor Mikita kormányzó, miután találkozott Bacskai József ungvári főkonzullal.
A megyei katonai közigazgatás vezetője közleményében rámutat, hogy a Magyarországról érkező humanitárius segélyszállítmányokat a harci cselekmények övezetébe, a Kárpátok hágóin túlra irányítják - írja az MTI.
A rövid időn belül a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyébe érkező, élelmiszerekből, higiéniai szerekből és gyógyszerekből álló
három kamion viszont kizárólag Kárpátalja szükségleteinek kielégítésére szolgál majd.
Viktor Mikita szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy jelenleg 60 ezer menekült tartózkodik Kárpátalján, egy részük azonnal továbbindul a szomszédos országok, mindenekelőtt Magyarország és Szlovákia felé. Ellátásukat, szállításukat az önkéntesek segítségével sikerül megoldani - húzta alá a megyevezető.
Kárpátalján egyelőre beszerezhetők az alapvető élelmiszerek, a választék viszont megcsappant a beszállítási nehézségek miatt. A boltokban több tartós élelmiszerféleség (cukor, liszt, só, száraztészta) esetében korlátozták az egy vásárlónak eladható mennyiséget.
A gyógyszertárak, bankautomaták forgalma megnőtt az utóbbi napokban, de nincs káosz. Üzemanyag is kapható,
viszont a kutak többségénél 20 literre korlátozták az egyszerre tankolható mennyiséget.
Kijárási tilalmat egyelőre sehol sem rendeltek el, de ajánlott, hogy 22 óra után senki se tartózkodjék az utcán, a közterületeket fegyveres járőrök felügyelik. A kereskedelmi és szolgáltató egységek nyitvatartási idejét is ennek megfelelően korlátozták. Március elsejétől teljes alkoholtilalmat vezettek be Kárpátalján.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.