Fegyvert ragadnak a Klicsko testvérek

MTI

Kész fegyvert ragadni Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott véres háborúban Vitalij Klicsko a testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt.

Hirdetés

Vitalij Klicsko, aki 2014 óta Kijev polgármestere, az ITV brit kereskedelmi televízió Jó reggelt Nagy-Britannia (Good Morning Britain) című pénteki műsorában mondta, hogy kész harcolni - írja az MTI.

„Nincs más választásom, ezt kell tennem. Harcolni fogok” – mondta az 50 éves többszörös világbajnok bokszoló.

Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy az ukrán főváros veszélyben van, és a legfontosabb most a rendőrséggel és hadsereggel együttműködni a kritikus infrastruktúra, a lakossági áram-, gáz-, és vízszolgáltatás biztosítása érdekében. Hozzátette, hogy a civilek készek katonákként megvédeni Kijevet.

„Hiszek Ukrajnában, a hazámban, a népemben” – jelentette ki Vitalij Klicsko.

Volodimir Klicsko február lején jelentkezett a tartalékos hadseregbe. „Erős az ukrán nép. Hű marad magához ebben a szörnyű megpróbáltatásban. Ez egy szuverenitása és békére vágyó nép, amely testvéreként tekint az orosz népre. Tudja, hogy lényegében ők nem akarják ezt a háborút” – írta csütörtökön LinkedIn mikroblogján.

„Az ukrán nép a demokráciát választotta. De a demokrácia egy törékeny rendszer. A demokrácia nem képes megvédeni önmagát, a polgárok akaratára, mindenki elkötelezettségére van szüksége ehhez. Alapvetően nincs demokrácia demokraták nélkül” – fűzte hozzá.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Mintegy százezren kényszerültek elmenekülni a harci cselekmények elől és több tucatnyian vesztették életüket az összecsapásokban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.