Morawiecki gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be

MTI

 / Gazdaság

Az infláció csökkentését, a munkahelyek védelmét és a lengyel cégek támogatását célzó, "Putyin-ellenes pajzsnak" nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be pénteki sajtókonferenciáján Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Hirdetés

A varsói miniszterelnöki hivatalban rendezett sajtóértekezleten Morawiecki elmondta: a csomaggal a kormány az ukrajnai háborúval összefüggő jelentős gazdasági megrázkódtatásokat és problémákat akarja megelőzni - írja az MTI.

Az intézkedések a két hónappal ezelőtt jelzettnél "lényegesen magasabb" infláció mérséklését célozzák - mondta el Morawiecki.

A programban a munkahelyek védelmére, valamint azon cégek támogatására összpontosítanak, amelyek eddig az orosz piacon tevékenykedtek - jelentette be a kormányfő. "Foglalkozni fogunk a lengyel és az európai gazdaság +orosztalanításával+" - fogalmazott Morawiecki, utalva az orosz energiahordozóktól tervezett függetlenedésre.

Egyik fő célként jelölte meg az élelmiszerárak emelkedésének lassítását. Ennek érdekében a lengyel gazdáknak a tavaly szeptembertől idén májusig terjedő időszakra termőföld esetében hektáronként legfeljebb 500 zloty, rétek és legelők esetében pedig hektáronként 250 zloty értékű támogatást fizetnek.

A pénz a földgázárak növekedése nyomán dráguló műtrágya beszerzéséhez nyújt támogatást, de kifizetéséhez még az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van.

A "védőpajzs" másik eleme, hogy a kormányzat 3 milliárd zlotyval emeli a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető vállalat alaptőkéjét. A vállalat a balti-tengeri Swinoujsciében létesített, cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó kikötőt működteti,

és lengyel részről az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt földgázt Lengyelországba juttató, októberben üzembe helyezendő Baltic Pipe-vezetéket üzemelteti.

Az orosz gázszállításoktól történő függetlenedés - amelyre Lengyelország esetében tervek szerint még az idei év végéig sor kerül - csökkentheti Morawiecki szerint a gázárakat is, mégpedig három éven belül, amennyiben - mint a kormányfő fogalmazott - "nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa is függetlenedik Putyintól". Ehhez viszont "mindnyájunk ellenállóképességére van szükség Putyin zsarolásával szemben" - fűzte hozzá.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.